Nagyon meg kellett küzdenie a továbbjutásért a marosvásárhelyi származású szakvezető csapatának. A hazai pályán játszó Antwerp ugyanis már kilenc másodperc után gólt kapott, majd a vendég együttes hamar megduplázta az előnyét.
Az Antwerpnek azonban innen sikerült felállnia.
Bölöniék már az első félidő közepéig kiegyenlítettek, majd a második játékrészben a kongói Dieumerci Mbokani találatával megnyerték az összecsapást.
Ezzel a sikerrel második szezonjában az Antwerp élén
Bölöni László bejuttatta csapatát az Európa Liga selejtezőjébe. Az együttes a negyedik helyen zárta a bajnokságot, kevéssel lemaradva a dobogóról.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!