Kellemes nyári időben, szerda délután került sor a döntőre, amit az FK Csíkszereda és a Konstancai Farul játszott egymással. A finálét körülbelül kétszáz néző tekintette meg a helyszínen – a csíki szurkolók hangerejükben és lelkesedésükben messze felülmúlták a többieket. A mérkőzés előtt több szervezési bakira is sor került: a gólkirályok díjazása közben váratlanul felcsendült a román himnusz, amit rövidesen leállítottak, majd a felháborodott szurkolók miatt ismét elindítottak. Ezután egy perces néma csend következett – anélkül, hogy kiderült volna, kinek az emlékére.
A találkozó igazán a második játékrészben vált látványossá. A csíki lányok mindhárom góljukat ekkor szerezték, miután az első félidőben bosszantóan teljesítettek. A bírók a tavalyi kupadöntő emlékeit idézték, amikor minimum véleményes megítélést követően Tóbik Melániát küldték az öltözőbe. Ez nem törte kedvét a Hargita megyeieknek, épp ellenkezőleg: emberhátrányban is fölénybe kerültek, és lefocizták a bajnokságot megnyerő Konstancai Farult.
A finálét követő díjkiosztó ünnepség után a csíkiak leköszönő vezetőedzőjét és játékosait kérdeztük.
Kollár Péter, az FK Csíkszereda vezetőedzője nem kertelt:
A csapat teljesítményét így értékelte: „Az első játékrészben mindent megtettek a lányok, a cserék pedig fantasztikusan szálltak be a második félidőben, ők döntötték el a kupát a javunkra.”
Kollár Péter azt is elismerte, hogy az első félidőben még érződött némi tapasztalatlanság.
„Háromszor is szembe kerültünk a kapussal, de vagy nem lőttünk, vagy még húztunk rajta egyet. A szünetben megbeszéltük, hogy bár ez kupadöntő, próbáljunk nyugodtan játszani. Meg is lett az eredménye, a helyzeteink megmaradtak, és ezúttal be is rúgtuk őket.”
Történelmet írt az FK Csíkszereda, első alkalommal sikerült elhódítani a trófeát, ez pedig nagyon különleges élmény a játékosok, valamint az edzői stáb számára.
Antal Anita, csapatkapitányként úgy érzi, most már nagyon megérdemelték, hogy a magasba emelhették a Román Kupát.
„Most már tényleg kijárt nekünk ez a trófea. A Farul nem teljes kerettel jött, viszont mi tízen játszottunk. Lehet mondani, hogy nekik hiányzott néhány emberük, de szerintem bárki ellen nehéz emberhátrányban pályára lépni.”
Az elhibázott helyzetekről is szót ejtett: „Kicsit izgalmasabbá akartuk tenni – végül is ez egy döntő. A második félidőben kell megnyerni a meccset. Hátul stabilak voltunk végig, nem nagyon engedtünk helyzeteket, és bíztunk benne, hogy elöl is összejön” – jegyezte meg félig viccesen a piros-fekete mezesek csapatkapitánya.
Nombot Annabelle-Natsi duplázni tudott a fináléban, a lefújás után pedig kitört az öröm a középpályásból.
A piros lap kapcsán elmondta, hogy nagyon meglepte őket a játékvezető döntése, az első néhány percben pedig látszott is rajtuk ez, de a végére sikerült összeszedniük magukat és a második játékrészben megmutatták, hogy hogyan kell gólokat rúgni.
Balog Boglárka, az FK Csíkszereda hálóőre a védelmet méltatta, ugyanis meglátása szerint hátul végig stabilak voltak, nem engedtek helyzeteket a tengerpartiaknak.
„Az első félidő nem volt az igazi, nem igazán valósítottuk meg, amit szerettünk volna. De a második félidőben – emberhátrányban is – három gólt rúgtunk, ami szerintem fantasztikus egy kupadöntőn. Ha már a bajnoki cím nem jött össze, legalább a kupát megszereztük!” – mondta el boldogan a Székely Sportnak.
Rendbontás nélkül zajlott, mégsem múlt el következmények nélkül a péntek este az FK Csíkszereda–Bukaresti Rapid bajnoki: a szervezők 30 ezer lejes bírságot kaptak, hat szurkolót pedig eljárás alá vontak és félévre kitiltottak a stadionból.
Hétvégén elrajtol a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os idénye. Számos együttes a feljutást célozza meg. Megnéztük, hogyan alakulnak az erőviszonyok.
Nagyon hálás a sorsnak azért, amit kapott, ennek ellenére önazonos és ember tudott maradni a sokak által kedvelt Rúzsa Magdi énekesnő, aki többéves kihagyás után tért vissza Tusványos színpadára.
A kormány tervezetet készít elő az állami intézmények közötti áthelyezések és kiküldetések leállítására, amely a költségvetési hiány lefaragását célzó második intézkedéscsomag része.
Sürgősen rendezni kell a különleges nyugdíjak kérdését – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján, amelynek egyik fő témája a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformja a speciális juttatásoktól a nyugdíjkorhatárig.
Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!