Az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert szerint a Steaua játékosai, taktikája meglepte őket. „Alkalmazkodnunk kellett a pálya állapotához, emiatt feladtuk a labdabirtoklási játékunkat, nem kockáztattunk, hogy egy rosszul pattanó labdából gondunk legyen. Fontos pontot szereztünk, egy agresszív Steaua ellen játszottunk, amely minden évben a felsőházi rájátszásért küzd” – elemezte ki a meccset, majd kitért a csapatára is.
„A befektetett munka a legfontosabb, azért tartunk itt, mert az előző idényben használt játékosok nagy részét megtartottuk. Hoztunk két-három jó labdarúgót, akik gyorsan beilleszkedtek és erősségeink lettek. Csak együtt lehetünk bajnokok és juthatunk be a felsőházi rájátszásba.
– összegzett Ilyés a mérkőzést közvetítő tévétársaságoknak.
„Ez egy mérkőzés volt a bajnokság két jó csapata között. A Csíkszereda egy kemény együttes, amelyet nehéz legyőzni. Szenvedünk a befejezéseknél, vannak problémáink, ezért sem lőttünk sok gólt eddig.
– dicsérte ellenfelét Daniel Oprița.
A Steaua edzője is panaszkodott a pálya állapota miatt. „Az ilyen talaj nem kedvez nekünk, pattog össze vissza a labda, hátrányba kerülünk miatta. A rájátszásért folytatott küzdelem nagyon kiegyensúlyozott. Vigyáznunk kell, hogy az első hatban maradjunk. A feljutási jogunkról semmit sem tudok, ebben a szezonban semmi esélyünk, a klubnál még nem is beszélnek róla” – tette hozzá Oprița.
2024. 09. 28. 11:00 | FC Voluntari Voluntari | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | 1-3 |
2024. 09. 28. 11:00 | Ceahlăul Piatra Neamţ Ceahlăul | Sellenberki SK Sellenberk | 3-2 |
2024. 09. 28. 11:00 | AFC Câmpulung Muscel Câmpulung | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 0-3 |
2024. 09. 28. 11:00 | Resicabányai CSM Resica | Concordia Chiajna Chiajna | 3-1 |
2024. 09. 28. 11:00 | Újszentesi SK Újszentesi SK | CSM Slatina Slatina | 2-4 |
2024. 09. 28. 11:00 | CSM Focşani CSM Focşani | Nagyváradi Bihar FC Bihar FC | 0-3 |
2024. 09. 28. 12:00 | FC Argeș Pitești FC Argeș | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 0-1 |
2024. 09. 29. 11:00 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | CS Afumaţi Afumaţi | 0-3 |
2024. 09. 30. 18:00 | Bukaresti Steaua Steaua | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 0-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 7 | 6 | 1 | 0 | 16-6 | 19 |
2 | CS Afumaţi Afumaţi | 7 | 5 | 1 | 1 | 11-4 | 16 |
3 | Bukaresti Steaua Steaua | 8 | 4 | 4 | 0 | 6-2 | 16 |
4 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 7 | 5 | 0 | 2 | 14-8 | 15 |
5 | CSM Slatina Slatina | 7 | 4 | 2 | 1 | 17-4 | 14 |
6 | Resicabányai CSM Resica | 8 | 4 | 2 | 2 | 14-13 | 14 |
7 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 6 | 4 | 1 | 1 | 8-4 | 13 |
8 | Ceahlăul Piatra Neamţ Ceahlăul | 8 | 4 | 1 | 3 | 10-10 | 13 |
9 | FC Voluntari Voluntari | 8 | 3 | 3 | 2 | 11-8 | 12 |
10 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 8 | 3 | 3 | 2 | 7-8 | 12 |
11 | Újszentesi SK Újszentesi SK | 8 | 3 | 1 | 4 | 9-10 | 10 |
12 | Metalul Buzău Metalul Buzău | 8 | 3 | 0 | 5 | 12-11 | 9 |
13 | Nagyváradi Bihar FC Bihar FC | 7 | 3 | 0 | 4 | 9-8 | 9 |
14 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 8 | 2 | 3 | 3 | 6-6 | 9 |
15 | Concordia Chiajna Chiajna | 7 | 2 | 1 | 4 | 8-13 | 7 |
16 | Sellenberki SK Sellenberk | 8 | 1 | 3 | 4 | 7-9 | 6 |
17 | Chindia Târgoviște Chindia | 7 | 2 | 0 | 5 | 6-11 | 6 |
18 | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | 8 | 1 | 3 | 4 | 4-9 | 6 |
19 | AFC Câmpulung Muscel Câmpulung | 8 | 2 | 0 | 6 | 4-19 | 6 |
20 | CSM Focşani CSM Focşani | 8 | 1 | 1 | 6 | 3-12 | 4 |
21 | 7 | 1 | 2 | 4 | 2-9 | 3 |
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!