Hirdetés

Bizakodva várják a bajnoki folytatást az NB I-ben vitézkedő székely labdarúgók

Pászka Lóránd bízik a jó tavaszi folytatásban, az első helyet célozná meg az FTC
Fotó: Instagram/Pászka Lóránd

Lejárt a pihenő, az elkövetkezendő hétvégén a csapatok visszatérnek a pályára a magyar első osztályú labdarúgó-bajnokságban. Pászka Lórándot, a Fradi védőjét, valamint Fejér Bélát, a Szpari kapusát kérdeztük, hogy miképp zajlott a felkészülés.

2025. január 30., 12:51

December közepén éppen a két gárda párharcával zártult az NB I. őszi szezonja, a Nyíregyházi Spartacus FC hazai pályán szenvedett egygólos vereséget a regnáló bajnok Ferencvárostól. A megmérettetésen kezdőként kapott lehetőséget Pászka Lóránd, a kézdiszentkereszti születésű labdarúgó 2022 februárjában került a zöld-fehérekhez, azóta háromszor nyert velük bajnoki címet és egyszer sikerült a Magyar Kupát is elhódítania.

Hirdetés

A rutinos játékost ebben a szezonban egy súlyos sérülés is hátráltatta, így nem volt túl sokszor bevethető. Mindent egybevetve négy találkozón kapott bizonyítási lehetőséget, azonban a legutóbbi két bajnokin egyaránt kezdőként számoltak vele. A Ferencváros Spanyolországban hangolt a folytatásra, a keretben természetesen ott volt Pászka Lóránd is, aki abszolút elégedett volt a feltételekkel.

„Az idő tökéletes volt, az elején ugyan picit fújt a szél, de egyébként ezt leszámítva nagyon jó volt.

Talán azt is mondhatom, hogy az elmúlt évekhez képest ez volt a legjob, kiváló körülmények között készülhettünk, minden kifogástalan volt”

– mondta el a Székely Sportnak a kézdiszentkereszti születésű labdarúgó.

•  Fotó: Instagram/Pászka Lóránd Galéria

Fotó: Instagram/Pászka Lóránd

Kiemelte, hogy a felkészülés során elégedett volt az egyéni teljesítményével is, magabiztosan várja a folytatást.

„Fizikálisan és mentálisan is sikerült megfelelően felkészülni a bajnokságra, az elmúlt időszakban a sérülés sokszor hátráltatott, de most igyekszem úgy edzeni, hogy a mester tudjon rám számítani, meglátjuk mi lesz” – emelte ki Pászka.

Kapcsolódó

A Ferencvárosi TC kispadján nemrégiben változás történt, Robbie Keane érkezett vezetőedzőként a zöld-fehérekhez, ő irányította a gárdát már a Frankfurt elleni Európa Liga-meccsen is.

•  Fotó: Instagram/Pászka Lóránd Galéria

Fotó: Instagram/Pászka Lóránd

„Jó benyomást keltett az új mester, elmondható, hogy játékospárti, sokat kommunikál a labdarúgókkal, ami talán eddig picit hiány volt.

Több mindent elmond, hogy egy adott helyzetben miért pont ezt a döntést hozta. Nyilván más dolgokat is kér, mint az előző edzőnk, de pozitív vagyok az edzői stábbal kapcsolatban”

– vázolta fel a tapasztalt védő.

Az őszi szezont a második helyen zárta a Fradi, amin mindenképp javítani szeretne a klub.

„Egy kicsit össze kell kapja magát a brigád, magamat is beleértve, de mindenképp az a célunk a folytatásban, hogy átvegyük a vezetést a tabellán és a szezon végén az élen zárjunk, és indulni tudjunk a BL-selejtezőben” – árulta el Pászka Lóránd.

•  Fotó: Molnár Ádám Galéria

Fotó: Molnár Ádám

Még egy székelyföldi származású labdarúgó érdekelt az magyar élvonalban, az újonc Nyíregyházi Spartacus FC keretében ott van Fejér Béla, aki korábban a Sepsi OSK-t is erősítette, azonban 2020 óta a Szpari színeiben véd. A 29 éves hálóőr a 2024–2025-ös kiírásban négy megmérettetésen kapott bizonyítási lehetőséget, de folyamatosan azon dolgozik, hogy még többet állhasson a kapuban.

Kapcsolódó

A nyíregyházi klub a középmezőnyben zárta az őszi szezont, 17 meccsen 18 pontot gyűjtött, ez pedig a nyolcadik pozícióra volt elegendő a tabellán. A gárda Törökországban hangolódott a folytatásra, ahol négy felkészülési mérkőzést játszott, kettőt megnyert, egyszer kikapott és egyszer döntetlen lett a vége. A Korona Kielce elleni meccsen Fejér Béla kezdőként játszott.

Fejér Béla nagyon jól érzi magát jelenlegi csapatánál, azon dolgozik, hogy minél jobbá váljon •  Fotó: Facebook/Nyíregyháza Spartacus FC Galéria

Fejér Béla nagyon jól érzi magát jelenlegi csapatánál, azon dolgozik, hogy minél jobbá váljon
Fotó: Facebook/Nyíregyháza Spartacus FC

Úgy érzem elég jó felkészülési időszakot tudhatunk magunk mögött, jó találkozókat játszottunk első osztályú csapatok ellen. A héten viszont már élesben kell bizonyítani a bajnokságban, fejben erre át kellett állnunk teljesen. Bízunk benne, hogy sikerül jó eredményeket elérnünk az NB I-ben is”

– nyilatkozta a Székely Sportnak Fejér Béla.

Az elmúlt hetekben mutatott egyéni teljesítményével ugyan elégedett, de folyamatosan azon dolgozik, hogy jobbá váljon és minél több játékpercet töltsön a pályán.

•  Fotó: Facebook/Nyíregyháza Spartacus FC Galéria

Fotó: Facebook/Nyíregyháza Spartacus FC

„Csapatszinten sem lehet panasz, jó eredményeket értünk el, habár ezekből nem lehet hosszútávú következtetést levonni. A Sepsi OSK-t megvertük 2–1-re, a Korona ellen is megvoltak a lehetőségek, csak sajnos nem mentek be. A Katowice együttesével szemben már a gólokkal sem maradtunk adósak, 3–1-re nyertünk és még több helyzetünk volt, ez azért mindenképp pozitív képet ad” – mondta el a tapasztalt kapus.

•  Fotó: Facebook/Fejér Béla Galéria

Fotó: Facebook/Fejér Béla

Nem lehet panasz a kapott játéklehetőségre sem, mindegyik felkészülési találkozón a pályára küldte a vezetőedző, megadva ezzel az esélyt.

Háromszor is viseltem a csapatkapitányi karszalagot Törökországban, tényleg próbáltam a lehető legjobb teljesítményt nyújtani és maximálisan készen állni a folytatásra a bajnokságban. Az NB I-ben is minél többször akarok védeni”

– hangsúlyozta Fejér Béla.

•  Fotó: Facebook/Nyíregyháza Spartacus FC Galéria

Fotó: Facebook/Nyíregyháza Spartacus FC

A Szparinál tisztában vannak vele, hogy nagyon nehéz folytatás előtt állnak, főleg az idei első két bajnokijuk okozhat fejtörést.

„Az alattunk lévő Debrecennel és Kecskeméttel meccselünk az első két fordulóban idén, őszintén bízunk abban, hogy elkapjuk a fonalat és egy jó kezdést produkálunk. Minél előbb szeretnénk bebiztosítani a bennmaradásunkat az élvonalban, és akkor kisebb nyomással léphetünk majd gyepre” – vázolta fel a székelyföldi hálóőr.

A bajnokság a hétvégén folytatódik, a szombati játéknapon a Ferencvárosi TC az MTK Budapestet látja vendégül, míg a Nyíregyházi Spartacus a Debreceni VSC otthonába látogat.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

`
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Krónika

Merre mozdul el a román–magyar viszony, és milyen szerep jut ebben az RMDSZ-nek és a fekete-tengeri gáznak

Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.

Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Ez is érdekelheti

Mennyit ér Székelyföld amatőr focija, kik kaptak minősítést?

Nem csupán szakmai elismerést jelent a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) új minősítési rendszere: a besorolás a megyei bajnokok számára is kulcsfontosságú, hiszen enélkül a 3. Ligába jutásért rendezett osztályozón sem indulhatnak.

Szabadságot a szurkolóknak! Elfogadták a Paraschiv-törvényt

Ha valaki rendszeresen jár focimeccsekre, hallhatja, hogy függetlenül a csapatoktól, rivalizálástól és az eredménytől, a szurkolók egy adott pillanatban kórusban rázendítenek: „Szabadságot a szurkolóknak!”

Pászka szögletből tekert gólt, bejutott a Duna Kupa döntőjébe az FK Csíkszereda

Remek teljesítményt nyújtott az FK Csíkszereda a Dunaszerdahelyen zajló Duna Kupa elődöntőjében. A piros-feketék 3–1-re legyőzték a regnáló magyar bajnok Győri ETO FC-t, így bejutottak a felkészülési torna döntőjébe.

Tizedszer találkoznak a székelyföldi és magyarországi fiatal labdarúgók

Három székelyföldi és három magyarországi együttes részvételével kezdődött el hétfőn délelőtt Csíkszeredában a jubileumi, 10. Székely-Magyar Utánpótlás Labdarúgó Torna, amelynek középpontjában idén is a sport és az összetartozás áll.

Megálljt parancsolt Ukrajna a magyar válogatottnak, bronzéremmel zárták az Eb-t

Véget ért a magyar minifutball-válogatott remek Európa-bajnoki szereplése Pozsonyban. Trencsényi János legénysége nem tudta kiharcolni a döntőbe jutást Ukrajna ellen, de így is dobogós helyen zárta a kontinenstornát.

Szerbia megállította a román csapatot, a magyarok elődöntősök a minifutball Európa-bajnokságon

Véget ért Románia számára a pozsonyi minifutball Európa-bajnokság, miután a negyeddöntőben 6–4-es vereséget szenvedett a címvédő Szerbiától. A magyarok magabiztos sikerrel léptek tovább az elődöntőbe.

Kétszer is egyenlített, szétlövésekkel jutott negyeddöntőbe a magyar válogatott

Harmadikként jutott tovább csoportjából, majd a nyolcaddöntőben nagyon nehéz kihívás várt a magyar minifutball-válogatottra a szlovákiak Európa-bajnokságon. Kétszer is hátrányba került a bosnyákok ellen, ám végül kiharcolta a továbbjutást.

Csoportelsőként jutott tovább Románia a minifutball Európa-bajnokságon

Háromgólos győzelemmel zárta a csoportkört a román minifutball-válogatott. A Georgia elleni 3–0-s sikerrel veretlenül, a D csoport első helyén jutott be a pozsonyi Európa-bajnokság nyolcaddöntőjébe.

Négy ponttal zárta a csoportkört a magyar válogatott a minifoci-Eb-n

A magyar minifutball-válogatott pénteken gól nélküli döntetlent játszott Kazahsztánnal a pozsonyi Európa-bajnokságon, így négy ponttal, csoportharmadikként zárta az E csoport küzdelmeit. A továbbjutásról csak szombaton születik döntés.

A Fradiba tartanak a kézdivásárhelyi Szász testvérek

Korosztályuk legígéretesebb tehetségei közt tartják számon a kézdivásárhelyi Szász testvéreket, Hubát és Aport. A fiatal labdarúgók életük lehetősége előtt állnak: a Sepsi OSK mezét a Ferencvároséra cserélik.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!