A piros-fehérek számára egyértelmű volt a képlet a szerda esti mérkőzésen: a továbbjutáshoz győzni kellett. Ehelyett a hazaiak szerezték meg a találkozó egyetlen gólját, miközben a Sepsi OSK kaput találó lövés nélkül zárta a 90 percet. Ungureanu ugyan kivédett egy büntetőt,
de ez sem változtatott az összképen: a háromszékiek játéka erőtlen és elképzelés nélküli volt.
„Rendkívül csalódott vagyok amiatt, ami a pályán történt. Talán nem is az eredmény a legfájóbb, hanem az, ahogyan kinéztünk. Teljes mértékben vállalom a felelősséget, egészen másképp kellett volna megjelennünk ezen a meccsen.
– fogalmazott a Digi Sportnak a vezetőedző.
Burcă hangsúlyozta: nem a kiesés ténye bosszantja leginkább, hanem az a mentalitás, amelyet a csapat mutatott.
– hívta fel a figyelmet
A szakember külön kitért arra is, hogy hiányzott a bátorság a labdával való játékban, a szenvedély és a párharcok megnyeréséhez szükséges elszántság. Szerinte a felkészülési időszak önmagában nem elegendő, ha téthelyzetben nem mutatkozik meg a megfelelő mentális állapot.
„A barátságos mérkőzések segítenek ritmust találni, de a hivatalos meccsek feszültségét nem lehet edzőtalálkozókon modellezni. Aggódom, és remélem, hogy ez a vereség felráz bennünket” – jegyezte meg Ovidiu Burcă.
A csapatkapitány, Cosmin Matei hasonló hangnemben értékelt. Úgy véli, a kudarc tanulságos lehet a bajnoki folytatás előtt.
„Tanulnunk kell ebből a meccsből. Meg kell tartanunk, ami működött, és ki kell javítanunk a hibákat. A fő cél a feljutás, és lehet, hogy ez a pofon hosszú távon jót tesz nekünk. Más hozzáállással kell pályára lépnünk.”
Matei hozzátette:
hisz a keret erejében, és meggyőződése, hogy a Sepsi OSK a 2. Liga legerősebb keretével rendelkezik, de ez csak akkor ér valamit, ha megfelelő mentalitás párosul hozzá.
A Sepsi OSK pénteken 12 órától a saját stadionjában játszik egy újabb felkészülési mérkőzést a 3. ligás Székelyudvarhelyi FC ellen, majd február 21-én a másodosztály is folytatódik, a háromszékiek a Bukaresti Dinamo SK otthonában vendégszerepelnek.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!