Jól kezdte a mérkőzést a hazai gárda, sorra alakította ki a helyzeteket, viszont betalálnia nem sikerült. A végén jött a csavar, ugyanis a 95. percben Debeljuh volt eredményes, így a Sepsi OSK három ponttal térhetett haza Sepsiszentgyörgyre a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszás 4. fordulójában.
Marius Ștefănescu a második félidő derekán állt be csereként, a hazai szurkolók pedig kifütyülték a fiatal labdarúgót, amiért kihagyta az elmúlt három FCSB elleni összecsapást. A piros-fehérek szélsője meglepődött ezen a reakción, viszont csak a győzelemmel foglalkozott a meccs után.
„A három pont nagyon fontos volt számunkra, így versenyben maradtunk az nemzetközi kupaporondon való szereplésért. Nem számítottam rá, hogy kifütyülnek majd, soha nem mondtam bajom lenne a Rapiddal, vagy ne akarnék itt játszani, valószínűleg az FCSB-hez lehet köze, mindegy, nem számít. Nem akarom kommentálni az esetet, jó egészséget kívánok nekik, a pályán tettem a dolgom és ennyi” – nyilatkozta a fővárosiak elleni összecsapás után Ștefănescu.
A 25 éves játékos hozzátette, hogy a Farul elleni mérkőzésen érzett egy szúró fájdalmat, ezért a héten nem is edzett, ezért nem nevezte őt a kezdőbe Bernd Storck.
A rájátszásban mind a négy mérkőzését elbukta a Rapid, a Sepsi OSK elleni vereség után pedig a szurkolók hangot adtak az elégedetlenségüknek, Cristiano Bergodi lemondását követelik.
„Hihetetlen volt az egész mérkőzés. Hatalmas lehetőségeink voltak, többször is a kapussal találtuk szemben magunkat, de semmi sem ment be, nagy csalódás ez mindannyiunk számára.
– mondta el az újabb vereség után a Rapid vezetőedzője, Cristiano Bergodi.
A helyzet kapcsán Bernd Storck kiállt az olasz szakember mellett, elmondása szerint egy kiváló edzőről van szó, aki nagyszerű munkát végez a bukaresti együttesnél.
„Nem lehet mindig az edzőt hibáztatni, kiválóan vezeti a csapatot, a négy vereség ellenére. Nem szabad elfelejteni, hogy nem ő van a pályán, nem ő focizik a fiúk helyett. Sok szerencsét kívánok neki a továbbiakban.
– értékelt a mérkőzés után Bernd Storck, a Sepsi OSK edzője.
A rutinos szakember azt is hozzátette, hogy hamarosan kiegészül a keret, ugyanis a következő mérkőzésen már bevethető lesz Cosmin Matei is, valamint Păun is egyre közelebb áll ahhoz, hogy visszatérhessen.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!