Hirdetés

Bernd Storck: „szerencsések voltunk, de megérdemelt győzelmet arattunk”

Továbbra is remek játékot mutat a Sepsi OSK Bernd Storck irányítása alatt
Fotó: Pinti Attila

2023. december 13., 11:22

Újabb győzelmet aratott a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperligában, kedden este Galacon izgalmas meccsen nyert egy góllal. A frissen kinevezett Bernd Storck vezetőedző szerint kellett a szerencse is a sikerhez.

2023. december 13., 11:22

A hazaiak a hosszabbításban döntetlenre menthették volna a meccset, egy nagy kavarodást követően háromszor is gólt szerezhettek volna, de a szerencse a háromszékieknek kedvezett, akik így 3–2-re nyertek.

Kapcsolódó

Hirdetés

Bernd Storck szerint nagyon kemény mérkőzés után van csapata. „A végén hibáztunk és lehetőséget adtunk nekik a gólszerzésre. Nem uraltuk a középpályát, fizikailag még nem állunk készen arra, hogy 90 percet játsszunk. Tudom, hogy mit kell tennem. A végén egy kis szerencsénk is volt, de boldogok vagyunk az elért eredménnyel” – mondta összegzőjében a német vezetőedző.

Storck kiemelte, hogy a hazai szurkolók által teremtett hangulat megnehezítette a dolgukat, főleg a szögleteknél. „A fiúknak mondtam, hogy pozitívan kell gondolkodniuk, a szünetet követően fel kell javulnunk. Mondtam nekik, hogy ne veszítsék el az irányítást és szerezzenek gólokat. Ismétlem, szerencsénk is volt, de megérdemelt győzelmet arattunk” – zárta mondandóját.

A meccs utáni villáminterjún az eltiltott Dorinel Munteanut helyettesítő Dorin Toma kiemelte csapata játékát. „Gyakorlatilag 1–0-s hátrányból kezdtük a mérkőzést, az egyenlítő gólért kellett hajtanunk. Visszajöttünk a meccsbe, aztán a balszerencse miatt nem sikerült semmit sem kihoznunk a mérkőzésből. Fizikálisan jól fel voltunk készülve, nem adtuk fel a küzdelmet, kár, hogy nem szereztünk pontot” – mondta Dorin Toma.

Győzelmével feljött a kilencedik helyre a táblázaton a Sepsi, vasárnap viszont nagyon nehéz mérkőzése következik, 21 órától a Kolozsvári CFR-t fogadja.

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
FCSB FCSB
19
11
5
3
32-19
38
2
Kolozsvári CFR CFR
19
9
6
4
32-19
33
3
Universitatea Craiova U Craiova
19
9
5
5
27-19
32
4
Bukaresti Rapid Rapid
19
8
7
4
34-22
31
5
Kolozsvári U Kolozsvári U
19
7
8
4
28-26
29
6
FC Hermannstadt Hermannstadt
19
6
10
3
26-19
28
7
Konstancai Farul Farul
19
8
4
7
30-31
28
8
Petrolul Ploiești Petrolul
19
5
11
3
22-20
26
9
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
19
7
5
7
24-23
26
10
FC Voluntari Voluntari
19
6
6
7
26-32
24
11
Galaci Oțelul Oțelul
19
4
11
4
21-20
23
12
Jászvásári Poli Jászvásár
19
5
7
7
22-26
22
13
Aradi UTA UTA
19
5
7
7
21-26
22
14
FC U Craiova 1948 FC U Craiova
19
6
3
10
30-33
21
15
Bukaresti Dinamo Dinamo
19
2
4
13
10-31
10
16
FC Botoșani Botoșani
19
0
9
10
18-37
9
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Több mint ötvenszeres magyar válogatott labdarúgóval és Barcelonában nevelkedett tehetséggel erősít az FK Csíkszereda

Bár a klub hivatalos megerősítése még várat magára, a Székely Sport információi szerint eldőlt: két neves magyar középpályással, Kleinheisler Lászlóval és Tajti Mátyással is megegyezett a Szuperligában szereplő FK Csíkszereda.

Óriási meglepetés a kupában, a Steaua legyűrte a gyergyóiakat

Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.

Székelyhon

Ezúttal már bejelentett tüntetésen vonultak utcára Csíkszeredában az adóemelés ellen

Kivonultak az elégedetlen adófizetők szombaton Csíkszereda főterére, hogy így jelezzék: tiltakoznak a magas adók ellen. Ez már a második megmozdulás a hargitai megyeszékhelyen a szerdai „flash-mob” után.

`
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Krónika

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban

Sajátos ellentétre derült fény a 166 fős lakosságú Krassó-Szörény megyei Temesfőn: miközben az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, a polgármester luxus közlekedési eszközt használ.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Ilyés Róbert sem a pályával, sem a játékvezetői ítéletekkel nem volt elégedett

Zord bukaresti időben, nehéz körülmények között szenvedett 1–0-s vereséget az FK Csíkszereda az FCSB otthonában. A találkozót követően a két együttes vezetőedzője és a Hargita megyeiek kapusa értékelte a mérkőzést.

A zord időjárással és a bajnokkal is megküzdött az FK Csíkszereda (videóval)

A szélsőséges időjárás ellenére igyekezett helytállni a román fővárosban az FK Csíkszereda, ám végül egygólos vereséget szenvedett a regnáló bajnok FCSB otthonában. A Hargita megyei gárda próbálkozott, de igazán nagy gólhelyzetet nem tudott kialakítani.

Megtáltosodott az UTÁ-nál a Sepsi OSK volt támadója

Sorra rúgja a kulcsfontosságú gólokat az Aradi UTA színeiben Marius Coman, aki a Sepsi OSK-nál jóval gyengébb mutatókkal rendelkezett.

Új taggal bővült az FK Csíkszereda igazgatótanácsa

Ülésezett az FK Csíkszereda labdarúgóklub igazgatótanácsa, amely új taggal bővült: Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke is csatlakozott a vezetőtestülethez.

A végjátékban fordított a sereghajtó ellen a Kolozsvári CFR (videóval)

Kétszer is hátrányba került hazai pályán a Bukaresti Metaloglobusszal szemben a Kolozsvári CFR, amely a végjátékban fordítani tudott, és újabb győzelmével folytatja a küzdelmet a felsőházi rájátszásba jutásért.

Három napon belül két fővárosi csapattal találkozik idegenben az FK Csíkszereda

Két idegenbeli mérkőzés vár három nap leforgása alatt az FK Csíkszeredára a labdarúgó Szuperligában: a piros-feketék az FCSB és a Bukaresti Metaloglobus ellen próbálnak pontokat szerezni.

Több mint ötvenszeres magyar válogatott labdarúgóval és Barcelonában nevelkedett tehetséggel erősít az FK Csíkszereda

Bár a klub hivatalos megerősítése még várat magára, a Székely Sport információi szerint eldőlt: két neves magyar középpályással, Kleinheisler Lászlóval és Tajti Mátyással is megegyezett a Szuperligában szereplő FK Csíkszereda.

Az anyaországból érkezik a segítség: kifizetik az FK Csíkszereda teljes büntetését

Szolidaritási hullám indult az FK Csíkszereda felé, miután az eddigi legnagyobb pénzbírságot szabta ki a Román Labdarúgó-szövetség a klubra. A Budapest Honvéd és a Ferencvárosi TC közösen vállalta, hogy kifizeti a teljes összeget.

Példátlan összegű bírságot kapott a szövetségtől az FK Csíkszereda

Minden eddiginél nagyobb bírságot szabott ki az FK Csíkszeredára a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága. A testület szerdai ülésén több mint 25 ezer lejre büntette a klubot, a székely és magyar szimbólumok használata miatt.

Elkísérhetik csapatukat a bajnok elleni találkozóra az FK Csíkszereda drukkerei

A román labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 24. fordulójában a bajnoki címvédő FCSB lesz az FK Csíkszereda ellenfele vasárnap este. A székelyföldi klub szurkolói buszt indít a bukaresti mérkőzésre.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!