A címvédő Radnóti SK az idei utolsó fordulóban vette át a vezetést a bajnokság 1-es csoportjában, szombaton pedig lejátszotta a Dános elleni hazai mérkőzését, amelyet a 8. fordulóból halasztottak el.
A radnótiak győzelméhez nem fért kétség, 3–1-re nyertek, és ezzel megerősítették az első helyüket a tabellán.
Előnyük három pont a Marosvásárhelyi Academica Transilvania előtt, amely ugyancsak bepótolta az elmaradt meccsét, kiütéssel verte a Marosvásárhelyi Vulturii csapatát, így megelőzte a Dicsőszentmártoni A&A Grupot és feljött a második pozícióba.
A pontvadászat 2-es csoportjában a múlt hétvégi fordulóból egy héttel eltolták Nyárádszereda és Szováta találkozóját. Ezt a párharcot szombaton pótolták be, amelyen egyetlen találat döntött, a vendég szovátaiak nehezen győztek a sereghajtó ellen.
Döntés született a szintén elmaradt Magyaró–Marosvásárhelyi ASA mérkőzés ügyében, miután a házigazda beadványt nyújtott be a Maros Megyei Labdarúgó-szövetséghez, hogy nem tudja megrendezni az összecsapást. A fegyelmi bizottság nem találta megalapozottnak a kérést és
úgy döntött, hogy az éllovas ASA játék nélkül 3–0-ra megnyeri a meccset,
így a vásárhelyiek öt pontos előnnyel vezetik a rangsort Marosszentkirály-Náznánfalva előtt.
A Maros megyei 4. Liga alapszakaszából még három forduló maradt hátra, a tervek szerint a bajnokság márciusban folytatódik.
Labdarúgó 4. Liga, Maros megye
1-es csoport, 8. forduló (elmaradt mérkőzések):
Radnóti SK–Dános 3–1 (1–0).
Gólszerzők: Iulian Șuteu (37.), Andrei Balea (51.), Rareș Șuteu (90+3.), illetve Marcel Lupea (84.).
Marosvásárhelyi Academica Transilvania–Marosvásárhelyi Vulturii 9–0 (4–0).
Gólszerzők: Sebastian Kovari (10., 71.), Marius Cătinean (25.), Bodor György (35.), Filip Moldovan (45., 79.), Ion Lechintan (76.), Darius Belean (86., 90.).
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Radnóti SK Radnóti SK | 11 | 9 | 0 | 2 | 36-13 | 27 |
2 | Marosvásárhelyi Academica Academica | 11 | 7 | 3 | 1 | 39-12 | 24 |
3 | Dicsőszentmártoni A&A Grup Dicsőszentmártoni A&A Grup | 11 | 7 | 2 | 2 | 38-12 | 23 |
4 | Dános Dános | 11 | 7 | 1 | 3 | 40-18 | 22 |
5 | Marosludas Marosludas | 11 | 4 | 3 | 4 | 19-17 | 15 |
6 | Marosvásárhelyi Vulturii Vulturii | 11 | 2 | 2 | 7 | 17-36 | 8 |
7 | Búzásbesenyő Búzásbesenyő | 11 | 1 | 1 | 9 | 23-54 | 4 |
8 | Dicsőszentmártoni Chimica Dicsőszentmártoni Chimica | 11 | 1 | 0 | 10 | 6-56 | 3 |
2-es csoport, 11. forduló (elmaradt mérkőzések):
Nyárádszereda–Szováta 0–1 (0–0).
Gólszerző: Kénesi Béla (60.).
Magyaró–Marosvásárhelyi ASA 0–3 (játék nélkül).
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Marosvásárhelyi ASA ASA | 11 | 10 | 0 | 1 | 77-8 | 30 |
2 | Marosszentkirály-Náznánfalva Marosszentkirály-Náznánfalva | 11 | 8 | 1 | 2 | 33-13 | 25 |
3 | Marosoroszfalu Marosoroszfalu | 11 | 7 | 3 | 1 | 30-21 | 24 |
4 | Mezőrücs Mezőrücs | 11 | 6 | 1 | 4 | 16-10 | 19 |
5 | Szováta Szováta | 11 | 5 | 2 | 4 | 22-35 | 17 |
6 | Erdőszentgyörgy Erdőszentgyörgy | 11 | 1 | 2 | 8 | 12-37 | 5 |
7 | Magyaró Magyaró | 11 | 1 | 1 | 9 | 7-39 | 4 |
8 | Nyárádszereda Nyárádszereda | 11 | 1 | 0 | 10 | 7-41 | 3 |
Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!