Hirdetés

Belőtt egyet, kihúzta a végéig a Farul

Denis Alibec és társai előnyből várják a visszavágót
Fotó: farulconstanta.com

Minimális előnyt szerzett hazai pályán a Konstancai Farul a labdarúgó Bajnokok Ligája első selejtezőkörének odavágóján. A román bajnok szerdán este 1–0-ra legyőzte a moldáv Sheriff Tiraspolt.

2023. július 12., 22:59

A szezonnyitó Szuperkupa-mérkőzés nem úgy sikerült a Gheorghe Hagi által irányított gárdának, ahogy szerették volna, múlt hétvégén 1–0-ra veszítettek a Sepsi OSK ellen, így vereséggel hangoltak a BL-párharcra.

Hirdetés

A Farul kiválóan kezdte az idegenlégiósokkal teletűzdelt ellenfél elleni találkozót, a fiatal tehetség, Adrian Mazilu már a 2. percben vezetést szerezhetett volna, de a kapus útját állta a labdának. A Sheriff hamar válaszolt, a hazaiak kapusának is védenie kellett, majd a mezőnyfölényben játszó konstancai együttes volt veszélyesebb támadásban, de a szünetig nem tudott betalálni.

A második félidő elején viszont előnybe került a román bajnok, a benini David Kiki verekedte át magát a védőkön és bár nem találta el jól a labdát, a kapus tehetetlen volt. Ezután a vendégek átvették az irányítást, több nagy helyzetet is kialakítottak, de ezeket mind kihagyták, így a végéig a Farul megőrizte a minimális előnyét.

A párharc visszavágóját jövő héten kedden 20 órától rendezik Tiraspolban. A továbbjutó a Hamrun Spartans FC (máltai)–Maccabi Haifa (izraeli) párosítás győztesével találkozik a következő körben.

Labdarúgó Bajnokok Ligája, 1. selejtezőkör, 1. mérkőzés:
Konstancai Farul–Sheriff Tiraspol 1–0 (0–0).
Gólszerző: Kiki (56.).
Farul: Aioani – Popescu, Boli, Borza (Sali, 70.), Kiki – Artean, Nedelcu, Băluță (Queiros, 58.) – Mazilu (Sîrbu, 70.), Rivaldinho (Borgnino, 58.), Alibec (Marins, 84.).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Egy vérből valók vagyunk: Diószegi László frappáns üzenete a fanyalgóknak a gól nélküli döntetlen után (videóval)

Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

`
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

Nagy pofonba szaladt belé a Kolozsvári CFR, kikapott a Győr és a Loki is

Súlyos vereséget szenvedett hazai pályán a Kolozsvári CFR a Konferencia Liga selejtezőjének harmadik fordulójában. A magyar színeket képviselő Győr és a Debrecen is hátrányból várja a visszavágót.

Idegenben vezetett, a pihenő után visszavett az U Craiova az EL-selejtezőn

Döntetlennel zárult az Universitatea Craiova finnországi vendégjátéka az Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójában. A román bajnok vezetett a KuPS Kuopio otthonában, a továbbjutó a jövő heti visszavágón dől el.

Két FK-játékos kapott meghívót a válogatottba

Az FK Csíkszereda két labdarúgója is helyet kapott a romániai U19-es női válogatott keretében, amely augusztus 7. és 15. között edzőtáborozik és két felkészülési mérkőzést játszik Moldovával.

Corbu góljától hangos a román és a magyar sajtó, válogatott meghívót sürgetnek

Győztes gólt szerzett, a mérkőzés legjobbjának választották, teljesítményével pedig a román sportsajtó figyelmét is felkeltette Marius Corbu. Több szaklap szerint a Székelyföld Labdarúgó Akadémia neveltje már megérdemelné a román válogatott meghívóját.

Corbu bombagólja döntött, előnyből várja a visszavágót a Ferencváros

Egygólos előnyt szerzett a Ferencváros a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójában. A magyar bajnok szerdán este hazai pályán Marius Corbu kiváló találatával 1–0-ra legyőzte a lengyel Górnik Zabrze együttesét.

BL-, EL- és EKL-meccseket is vezetnek a romániai játékvezetők

Öt román játékvezetői brigád kapott megbízást az UEFA-tól a Bajnokok Ligája, az Európa Liga és a Konferencia Liga selejtezőinek harmadik fordulójára.

Öt pont hátrányból lett első – így élték meg győzteseink a Székely Sport tippversenyét

A végletekig kiélezett hajrá döntött a Székely Sport labdarúgó-világbajnoki tippversenyében: Csatlós Tibor az utolsó négy mérkőzésen ledolgozta ötpontos hátrányát, és megszerezte az első helyet.

A BL-selejtezőben kapott megbízást Kovács István

Újabb nemzetközi küldetést kapott Kovács István, a nagykárolyi bíró vezeti a Bodø/Glimt és az Union Saint-Gilloise közötti Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóját.

Továbblépett a Kolozsvári CFR és a Fradi, búcsúzott a Paks

A szünetig eldöntötte a továbbjutó sorsát a Kolozsvári CFR, a Ferencváros kettővel vezetett, de a végén izgulnia kellett. A Paks bátran játszott a labdarúgó európai kupaküzdelmekben.

A lettek kiverték az FCSB-t, a Loki továbbjutott a Konferencia Ligában

Akárcsak Bukarestben, az Auda saját közönsége előtt is nyert, így az FCSB-nek idén véget ért az európai kupaszereplése. A Debrecen gólnélküli döntetlenje sokat ért Jerevánban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!