Hirdetés

Belefért a kihagyott büntető a Vasas Feminának

Benő gólja lezárta a mérkőzést
Fotó: Erdély Bálint Előd

2020. október 11., 13:45

Az elejétől a végéig uralta a mérkőzést a székelyudvarhelyi együttes a Bukaresti Carmennel szemben. A női labdarúgó élvonal hatodik játéknapján a Vasas Femina megszerezte az ötödik diadalát.

2020. október 11., 13:45

Vasárnap délelőtt a női labdarúgó 1. Liga hatodik fordulójában a Székelyudvarhelyi Vasas Femina hazai környezetben fogadta a Bukaresti Carmen gárdáját. Mindkét gárda a tabella első felében foglalt helyet, egy-egy vereséget könyvelhettek el ezidáig.

Hirdetés

Az első pillanattól támadó focit játszott a Vágó Attila és Székely János által felkészített házigazda, mezőnyben sokat dolgoztak a lányok, jobbára náluk volt a játékszer. Első gólszerzési lehetőségük Geréd nevéhez fűződött, húszról küldte kapura, a kapus tisztázni tudott. Ezt Benő és Mitri helyzetei követték.

A 22. percben megtört a jég, Barabási szögletből tekerte kapura, beleérni sem a védők, sem a támadók nem tudtak, ez pedig a hálóőrt megtréfálta, így a labda a gólvonalon túlra került (1–0).

A találatot követően sem változott a játék képe, mintha a fővárosiak úgy érkeztek volna, hogy ne kapjanak nagy verést – így folytatódott a nagy Vasas-fölény.

A második játékrészben is sok helyzetet hozott össze a székelyföldi gárda, az 58. percben Mitrit buktatták a büntetőterületen belül, a tizenegyest Vlădulescu a kapufa tövére lőtte, onnan a labda kifelé pattant. Négy minutumra rá aztán valamelyest javított a büntetőt hibázó támadó: kiválóan ugratta Benőt, aki a kapus lába mellett a hálóba tekerte a labdát (2–0).

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

A végjátékban Szász és Kis növelhette volna az előnyt, majd a hazai edzőpáros még azt is megengedhette, hogy lecserélje kapusát. Nagyon könnyed győzelmet aratott a Vasas Femina, a Carmen örülhetett annak, hogy csak 2–0-ra kapott ki.

A székelyudvarhelyiek öt győzelemmel és egy vereséggel a rangsor harmadik helyét foglalják el.

Női labdarúgó 1. Liga, 6. forduló:

Székelyudvarhelyi Vasas Femina–Bukaresti Carmen 2–0 (1–0),
gólszerzők: Barabási Kinga (22.), Benő Krisztina (62.).
Vasas Femina: Kajtár (Sándor, 80.) – Mardari (Dakó, 70.), Szász, Kis, Geréd – Barabási (Dávid, 80.), Benő, Mitri, Vlădulescu – Orbán, Căldare (Tóth, 66.).

A játéknap további eredményei:

Borgóprundi Heniu–Galaci Universitatea 2–2,
Kisbecskereki Fortuna–Bukaresti Fair Play 11–0,
Resicabányai Banat–Kolozsvári U Olimpia 0–4.
Az Univeristatea Alexandria–Aradi PS és a Nagybányai SK–Konstancai Selena meccseket elhalasztották.

Az élmezőny: 1. Kolozsvár 15 pont, 2. Kisbecskerek 12 (21–5), 3. Székelyudvarhely 12 (15–4), 4. Borgóprund 9.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Dráma és hóvihar: az utolsó labdaérintéséből szerzett győztes gólt a Sepsi OSK

Zord időjárás közepette lépett pályára a Sepsi OSK szombaton a Bukaresti Dinamo SK vendégeként a labdarúgó 2. Liga 18. fordulójában. A hóvihar sem állította meg a háromszékieket, a mindent eldöntő gólt pedig az utolsó pillanatban szerezték meg.

A Sepsi OSK meccse a Dinamo SK ellen inkább hasonlít a hófocira, mint egy bajnokira (videóval)

A pálya egészét hó borítja, a látási viszonyok sem a legjobbak a szombat déli összecsapáson a labdarúgó 2. Ligában.

Székelyhon

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

`
Krónika

Meddig terjedt a hatalma a Securitate Kovászna megyei parancsnokának? – 2. rész

Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul szobor melletti robbantás után mentették fel.

Krónika

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?

Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.

Főtér

Kórházba került két közalkalmazott és a postás, miután összeverekedtek a polgármester szülinapi buliját követő after partyn

Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.

Ez is érdekelheti

Tovább robog a play-off irányába: zsinórban kilencedik bajnokiját nyerte meg a Kolozsvári CFR

Megállíthatatlannak tűnik a Kolozsvári CFR: Daniel Pancu együttese a Petrolul ellen is begyűjtötte a három pontot, így sorozatban kilencedik bajnokiját nyerte meg. Két fordulóval az alapszakasz vége előtt rendkívül közel került a felsőházi rájátszáshoz.

„Csak a győzelem elfogadható” – idei hibátlan hazai mérlegét védené az FK Csíkszereda

Három mérkőzés maradt hátra a labdarúgó Szuperliga alapszakaszából az FK Csíkszeredának. Ilyés Róbert együttese hétfőn hazai pályán fogadja az FC Hermannstadtot, célja pedig egyértelmű: folytatni a jó sorozatot, és begyűjteni a három pontot.

Péntektől lehet jegyet venni az FK Csíkszereda következő hazai bajnokijára

Közzétette a hétfői hazai bajnoki előtt a jegyvásárlás részleteit és a pénztár nyitvatartását az FK Csíkszereda. A piros-feketék a labdarúgó Szuperliga 28. fordulójában a FC Hermannstadt együttesét fogadják a csíkszeredai Városi Stadionban.

Ebben a szezonban már nem vezethet meccset a hatalmasat hibázó román bíró (videóval)

Súlyos következményekkel járt Radu Petrescu számára a Petrolul Ploiești–FC Argeș mérkőzésen elkövetett hibája. A román sajtó információi szerint a játékvezetőt 12 fordulóra tiltották el, így számára véget érhetett az idei Szuperliga-szezon.

Olcsón megúszta a Kolozsvári U indulatos edzője

A legkisebb mértékű büntetést kapta a Kolozsvári U-t irányító Cristiano Bergodi, aki komoly botrányt váltott ki a városi rivális CFR elleni vesztes rangadó lefújását követően.

Elő a hólapátokkal: az időjárás beleszólhat a Szuperliga programjába

Két nap múlva kezdődik a labdarúgó Szuperliga 28. fordulója, azonban a kedvezőtlen időjárás és a több megyére havazás miatt kiadott narancssárga riasztás kétségessé teszi több mérkőzés lebonyolítását.

Az FK Csíkszereda igazolta a legtöbb légióst télen a Szuperligában

Rendkívül aktív téli átigazolási időszakon van túl az FK Csíkszereda. A Hargita megyei klub kerete jelentősen átalakult, és a román labdarúgás mezőnyében egyetlen csapat sem szerződtetett több, külföldről érkező játékost, mint Ilyés Róbert együttese.

Bekiabálásokért büntették meg az FK Csíkszereda szurkolóit

Az FK Csíkszereda szurkolói csoportjának több tagját megbírságolta a csendőrség az Aradi UTA elleni legutóbbi hazai bajnoki mérkőzést követően.

A végeken veszteglők ellen növelheti pontjai számát az FK Csíkszereda

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) nyilvánosságra hozta a labdarúgó Szuperliga 29. fordulójának pontos menetrendjét, eszerint az FK Csíkszereda március első napján vendégeskedik a ranglistán előtte álló Petrolul otthonában.

Öt százalékról 83-ra: a CFR a felsőház kapujában, óriási a harc a play-offért

Három forduló maradt hátra a labdarúgó Szuperliga alapszakaszából, és miközben három csapat már bebiztosította helyét a felsőházban, a fennmaradó három play-off pozícióért elképesztően kiélezett küzdelem zajlik.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!