A csíkszeredai klub közleményben jelezte, hogy a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 26. fordulójában rendezett, az aradiak ellen 2–0-ra megnyert hazai találkozó után a csendőrség bizonyos bekiabálásokra hivatkozva a Lokálpatrióták szurkolói tömörülés több tagját igazoltatta és megbüntette.
Mint rámutattak, ezeket a bírságokat a politikai kontextus figyelembevételével jogtalannak tekintik, hiszen
ilyen alapon a rendvédelmi szervek bármelyik stadionban, szinte minden mérkőzésen tömegesen kellene büntessenek.
Az FK Csíkszereda álláspontja szerint ezeket a szankciókat azért szabták ki a csendőrök, mert a szurkolók a nemzeti kisebbség tagjai, amelynek szimbólumhasználatával kapcsolatban a klubot is sorozatos pénzbírságok sújtják a szövetség részéről.
Mindezt figyelembe véve Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke felajánlotta, hogy
kiegyenlíti a büntetés összegét azoknak a szurkolóknak, akiket az UTA elleni mérkőzésen megbírságoltak.
A közleményben arra kérték azokat a drukkereket, akik hasonlóan jártak, és nem tudtak részt venni a kedd esti szurkolói találkozón, hogy vegyék fel a kapcsolatot a Lokálpatrióták tábor vezetőjével, Tamás László „Egérrel”.
Az FK Csíkszereda legközelebb hazai közönség előtt lép pályára az élvonalbeli bajnokságban, az alapszakasz 28. fordulójában február 23-án, hétfőn 17 órától kiesési rangadót játszik az FC Hermannstadt ellen.
Kerekes Éva apróbb egészségügyi probléma miatt kénytelen kihagyni a román női kézilabda-válogatott utolsó két Eurokupa-csoportmérkőzését, a zetelaki balszélső viszont bízik abban, hogy a Bajnokok Ligája negyeddöntőben már pályára léphet.
Nyolcvanéves korában elhunyt kedden este Mircea Lucescu, a legendás labdarúgóedző halálhírét a bukaresti Egyetemi Kórház jelentette be, ahol az elmúlt napokban kezelték.
Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.
Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!