A magyar labdarúgó-válogatott rekordere 1998 és 2016 között 108 alkalommal lépett pályára a nemzeti csapatban, kulcsembere volt a 2016-os Európa-bajnokságon szereplő együttesnek. Mi több, a legidősebb pályára lépő a kontinenstornák történetében (40 év 71 nap).
Háromszor választották meg az év magyar labdarúgójának, 1998-ban a Bundesliga legjobb kapusa lett, a Premier League-ben 2005-ben második lett egy a szavazáson.
Karrierje Szombathelyen indult, 1993-ban mutatkozott be a felnőtt csapatban. A Haladástól 1997-ben került Herthához. Berlinben 252 mérkőzésen állt a kapuban, többek között a Bajnokok Ligájában is. Hét év után igazolt Angliába, a Crystal Palace-hoz, később kölcsönben a West Hamben és az Aston Villában is, majd a másodosztályú Burnley-nél húzott le két évet 2007 és 2009 között. Innen visszatért Németországba, és 2014-ig az 1860 Münchent erősítette, ahonnan ismét Londonba, a Fulhamhez vezetett az útja.
2016-os hazatérése óta nevelőegyüttesében védett. A Haladásnál végül keserűre sikerült az utolsó éve. Király Gábor privát oldalán személyes hangvételű közleményben jelentette be visszavonulását.
– búcsúzott.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!