„Ilie Poenaru és technikai stábja kérésére az UTA klub bejelenti, hogy közös megegyezés alapján felbontja a szerződéseiket. Köszönjük mindannyiuknak az Aradon töltött időt és sok sikert kívánunk nekik a jövőben” – áll az együttes hivatalos közleményében.
A 45 éves román szakember májusban vette át a klub kispadját, 18 tétmeccsen mindössze öt győzelmet aratott a csapat, öt döntetlen és nyolc vereség mellett.
Az aradi együttes megerősítette, hogy az utódja az a Bálint László lesz, aki korábban 2019 és 2022 között már 94 mérkőzésen keresztül irányította a klubbot. A szerződése nyárig szól, hosszabbítási opcióval.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!