Az egész tornán magabiztosan játszott a Vasas Femina, a pénteken rendezett csoportkörben egyik ellenfelének sem volt esélye, hiszen a Real Craiovát 5–0-ra, míg a Bukaresti Fair Playt 6–0-ra verte. Első helyen végzett az A jelzésű trióban, így szombaton és vasárnap a döntő csoportban az aranyéremért játszhatott.
A legjobb négy között sem lehetett megállítani a Vasas Femina menetelését, a Temesvári CFR-t 2–0-ra, az ISK Târgoviștét pedig 4–0-ra győzte le. Vasárnap a Kolozsvári Olimpia ellen végig uralta a játékot a házigazda, az ellenfélnek esélye sem volt a gólszerzésre,
az udvarhelyi lányok pedig Mitri Rita szemfüles góljával 1–0-ra győztek, így megszerezték a korosztály első bajnoki címét.
„Ezen a tornán bebizonyítottuk, hogy mi vagyunk a legjobb csapat, öt mérkőzésből ötöt megnyertünk, és egyetlen gólt sem kaptunk. Az Olimpia elleni találkozón is végig a mi akaratunk szerint zajlott a játék, csak a győzelem lebegett a szemünk előtt. Gratulálok a lányoknak, amiért egész évben jól dolgoztak, ez az aranyérem munkájuk gyümölcse.
Az egész csapatot szeretném kiemelni, nagyon meg akartuk nyerni ezt a döntőt, hogy ismét megmutassuk, mi vagyunk a legjobbak.
Mi sem játszottunk minden mérkőzésen végig jól, amikor úgy éreztük, már megvan a győzelem, taktikusabban kezdtünk focizni, tartogattuk az erőnket, hiszen három nap alatt öt mérkőzésen kellett pályára lépnünk. Köszönöm a szurkolóknak, hogy végig mellettünk voltak. A város büszke lehet, hogy van egy ilyen női csapata” – összegzett Székely János edző.
A díjátadón a Román Labdarúgó-szövetség Grassroots bizottságának alelnöke, Daniel Petcu, a Vasas Femina főtámogatója, a Magdolna Impex Kft. társtulajdonosa, Bálint Mária Magdolna, illetve a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület elnöke, Tamás Zoltán akasztotta a lányok nyakába az érmeket.
Női labdarúgás, U15-ös bajnokság, eredmények, a legjobb négy között:
Temesvári CFR–Vasas Femina 0–2,
gólszerzők: Mitri és Benő.
Kolozsvári Olimpia–ISK Târgoviște 0–1.
Vasas Femina–Târgoviște 4–0,
gólszerzők: Mitri 2, Benő Szász.
Kolozsvári Olimpia–Temesvári CFR 4–0;
Temesvári CFR–ISK Târgoviște 0–0.
Kolozsvári Olimpia–Vasas Femina 0–1,
gólszerző: Mitri.
A végeredmény:
1. Vasas Femina
2. ISK Târgoviște
3. Kolozsvári Olimpia
4. Temesvári CFR.
Vendégsikerrel zárult a karácsony utáni első erdélyi rangadó a jégkorong Erste Ligában. Pénteken este a házigazda Csíkszeredai Sportklub ütötte az első gólt a Brassói Corona elleni mérkőzésen, a vendégek azonban erre öttel válaszoltak.
A Gyergyói Hoki Klub U20-asai első szlovákiai idényükben nemcsak helytállnak, hanem betörtek a második vonal élmezőnyébe. A legnagyobb nyereség azonban nem a tabellán elfoglalt hely, hanem az a fejlődési közeg, amit ez a pontvadászat jelent.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
A volt román raliversenyző, Titi Aur elmagyarázta, hogy Pitești-Craiova autópályán történt pénteki tömegkarambol – amelyben 12 autó és 32 személy volt érintett – oka az úgynevezett „nyájszellem” volt.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!