Románia egyik legnépszerűbb vidéki csapata az UTA, a klubot 1945-ben alapította a textiliparos Neumann báró, Întreprinderea Textila Arad (ITA) néven, az UTA nevet 1958-tól használják. Az aradi klub aranykorszaka 1946 és 1972 között volt, amikor hat bajnoki címet és két kupagyőzelmet arattak, de nemzetközi porondon is nagy hírnévre tett szert, amikor az 1970–1971-es BEK-sorozatban az első fordulóban idegenben lőtt góllal búcsúztatta a sorozat címvédőjét, a holland Feyenoord Rotterdam csapatát.
A korábban az FK-t is irányító Bálint László György edző által felkészített UTA az idei bajnokságban az első két mérkőzést egyformán 3–0-ra nyerte, előbb hazai pályán verte a Dunărea Călărași együttesét, majd idegenben a Petrolul Ploiești gárdáját. Az FK Csíkszereda az első fordulóban 1–0-s vereséget szenvedett Buzăuban, a másodikban pedig nagyon jó játékkal hazai pályán 3–0-ra győzött a Bukaresti Metaloglobus ellen.
Valentin Suciu, az FK Csíkszereda vezetőedzője szerint az UTA nagyon belehúzott, az első két fordulóban két feljutásra pályázó együttest, a Călărași-t és a Ploiești együttesét győzte le.
Ugyanakkor bízom benne, hogy nem fogunk nagy hibákat elkövetni a védekezésben. Célunk, minél jobb eredményt elérni Aradon, ponttal, pontokkal térni haza. Eltiltott játékosunk nincs, Logon kivételével a keret összes tagja egészséges”.
Mivel az aradi csapat új stadionja még nem készült el, a szombaton délelőtt 11 órakor kezdődő UTA–FK Csíkszereda mérkőzést műfüves pályán, a Motorul stadionban rendezik.
szombaton 11 órától:
Aradi UTA–FK Csíkszereda,
Resicabányai CSM–Pandurii Lignitul Târgu Jiu,
Viitorul Pandurii–CS Mioveni,
Gloria Buzău–Sportul Snagov,
Bukaresti Metaloglobus–Temesvári Ripensia,
szombaton, 15.30-tól:
FC Argeş Pitești–Kolozsvári Universitatea,
szombaton 18 órától:
Temesvári Poli–Bukaresti Daco-Getica;
vasárnap 13 órától:
Concordia Chiajna–Konstancai Farul,
vasárnap 15.30-tól:
Dunărea Călăraşi–Petrolul Ploiești;
kedden 18.45-től:
Turris Turnu Măgurele–Bukaresti Rapid.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!