Hirdetés

Az újoncoknak nem osztottak pontot a Szuperliga rajtján (videóval)

Egyelőre úgy tűnik, nagy falat az élvonal a Metaloglobusnak
Fotó: Facebook/Metaloglobus București

Két mérkőzéssel pénteken elrajtolt a labdarúgó Szuperliga új idénye: két újonc csapat is pályára lépett, de egyik sem tudott meglepetést okozni, az esélyesebb együttesek magabiztosan nyertek idegenben.

2025. július 11., 23:36

A szezon nyitómeccsét az Ilfov megyei Clinceni-ben játszották, ahol a házigazdának számító Bukaresti Metaloglobus története első élvonalbeli találkozóján a Kolozsvári U-t fogadta. Közel félórát kellett várni az új bajnokság első találatára, ezt a vendégek szerezték, akik minimális előnyben voltak a szünetben.

Videó: Prima Sport

Kevéssel a fordulás után az újonc egy öngólnak köszönhetően kiegyenlített, ám a kolozsváriak erre rögtön válaszolták és ismét vezetéshez jutottak. A végére nem volt kérdéses a győzelmük, a bosnyák Lukic révén még kétszer találtak be, így 4–1-re fölényesen nyertek.

Hirdetés

A késő esti összecsapáson egy másik idén feljutott csapat, az FC Argeș Pitești Mioveni-ben a Bukaresti Rapiddal találkozott. A fővárosi gárda már a 3. percben betalált, majd a vendéglátónak hiába volt több egyenlítési lehetősége is, ezekkel nem tudott élni, a másik oldalon viszont Dobre a szünethez közeledve duplázott.

Videó: Prima Sport

A második játékrészben már semmi nem jött össze a hazaiaknak, a Rapid pedig kétgólos előnye birtokában érthetően nem kockáztatott, így változatlan maradt az eredmény, Costel Gâlcă együttese magabiztosan szerezte meg a három pontot.

Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 1. forduló:

Bukaresti Metaloglobus–Kolozsvári U 1–4 (0–1).
Gólszerzők: Codrea (53., öngól), illetve Macalou (29.), Thiam (55.), Lukic (76., 90+1.).

FC Argeș Pitești–Bukaresti Rapid 0–2 (0–2).
Gólszerző: Dobre (3., 34.).

Szuperliga, 2025–2026-ös szezon, alapszakasz, 1. forduló

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Új korszakot nyit a Gyergyói Hoki Klub: nagyobb szerepet kap a saját utánpótlás

Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.

Spanyolország a világ tetején, nem sikerült a címvédés Argentínának

Tizenhat év után ismét világbajnok Spanyolország. A 2026-os viadal döntőjében a címvédő Argentína mindvégig védekezett, de Ferran Torres hosszabbításban szerzett találata eldöntötte a finálét, így a spanyolok történetük második vb-címét ünnepelhették.

Székelyhon

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal

A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.

`
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Ez is érdekelheti

Vége a pálya széli üvöltözésnek: akár le is fújhatják a gyerekek meccsét a sportszerűtlen anyukák és apukák miatt

Az anyukák és apukák lelátói viselkedését szabályozná a Román Labdarúgó-szövetség, a gyermekének vagy az ellenfélnek megállás nélkül üvöltöző, sportszerütlenül megnyilvánuló szülők miatt az utánpótláscsapatok akár a mérkőzést is elveszíthetik.

Kecskeméti győzelem a jubileumi Székely–Magyar Utánpótlás Tornán

Tizenöt mérkőzés, több mint kilencven fiatal labdarúgó és két napnyi közös élmény jellemezte a jubileumi Székely–Magyar Utánpótlás Labdarúgó Tornát, amelynek végén a KTE Kecskemét emelhette magasba a győztesnek járó serleget.

Hajszálra volt a bajnoki aranyéremtől az FK Csíkszereda U15-ös lánycsapata

Egyetlen góllal maradt alul a döntőben a Kolozsvári U Olimpiával szemben az FK Csíkszereda U15-ös korosztályú női focicsapata, amely így ezüstérmet szerzett a bufteai négyes döntőben. Szilágyi Dorkát a torna legjobb kapusának választották.

Újra behívót kapott a női korosztályos válogatottba az FK Csíkszereda középpályása

A székelyföldiek középpályása, Fülöp Boglárka is helyet kapott a romániai női U19-es labdarúgó-válogatott keretében, amely két felkészülési mérkőzést játszik Szlovákia ellen Dunaszerdahelyen és Szencen.

Elbukta a bronzmérkőzést az FK Csíkszereda U15-ös csapata

A labdarúgó Elit Liga U15-ös korosztályának kisdöntőjében az FK Csíkszereda az Aradi UTA ellen lépett pályára. Fogarasi Zoltán tanítványai vereséget szenvedtek, így a negyedik helyen zárták a bajnokságot.

A Fradiba tartanak a kézdivásárhelyi Szász testvérek

Korosztályuk legígéretesebb tehetségei közt tartják számon a kézdivásárhelyi Szász testvéreket, Hubát és Aport. A fiatal labdarúgók életük lehetősége előtt állnak: a Sepsi OSK mezét a Ferencvároséra cserélik.

Remekeltek a kézdivásárhelyi diáklányok a Tymbark Kupa országos döntőjében

A kézdivásárhelyi Petőfi Sándor Gimnázium U10-es lánycsapata sorozatban harmadszor végzett dobogón a Román Labdarúgó-szövetség Tymbark Junior elnevezésű utánpótlástornáján. Tavalyi bronzérmüket ezúttal ezüstre váltották.

Az FK Csíkszereda és a Vasas Femina is jól teljesít a női utánpótlás-labdarúgásban

Az FK Csíkszereda és a Székelyudvarhelyi Vasas Femina biztos továbbjutó az U15-ös női Elit Ligában, miközben a Vasas Femina U17-es csapata már az országos elődöntőre készül.

Az FK Csíkszereda három játékosa a korosztályos világbajnokságra készülő keretben

A korosztályos világbajnokságra készülő romániai U17-es labdarúgó-válogatott keretébe három FK Csíkszereda-játékos kapott meghívót. Bencze Loránd, Máthé Apor és Darius Bota is ott lesz a júniusi, szerbiai felkészülési mérkőzéseken.

Pünkösdi siker Bukarestben, bronzcsatára készülhet az FK Csíkszereda korosztályos csapata

Az FK Csíkszereda U15-ös együttese győzelemmel zárta a labdarúgó Elit Liga rájátszását Bukarestben, és ezzel megszerezte a bronzmérkőzést érő második helyet a csoportban. Az U16-os csapat idegenbeli döntetlennel búcsúzott a szezontól.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!