Hiába kezdte kiválóan a pontvadászatot, most már csak a hetedik helyen áll a Sepsi OSK, ráadásul az elmúlt négy játéknapon nem tudott nyerni. Ha ez nem lenne elég, az elmúlt két mérkőzésen folyamatosan hiányoztak játékosok a keretből. Az Universitatea Craiova ellen Kecskés Ákos és Varga Kevin hiányzott fegyelmi okok miatt, majd egy héttel később a Kolozsvári U ellen a csapatkapitány Niczuly Roland és a kőkemény védő Branislav Ninaj maradt ki, miután összebalhéztak.
Ezúttal Bernd Storck vezetőedző már a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az eltiltott Cosmin Matei kivételével mindenki bevethető az Unirea Slobozia ellen, ez egyben azt is jelenti, hogy Kecskés Ákos és Mino Sota is teljesen felépült a betegségéből.
A német szakember hangsúlyozta, hogy ellenlábasuk kiválóan kezdte az idényt és habár ők sincsenek meggyőző formában, oda kell figyelnie a piros-fehéreknek és mindent beleadnia a győzelem érdekében, mivel ez egy remek alkalom lehet a nyeretlenségi széria megszakítására.
Az Unirea Slobozia valóban jól rajtolt a pontvadászatban, a Konstancai Farul otthonában 1–0-s győzelmet aratott, majd kétszer is döntetlennel vonult le a gyepről.
Az elmúlt három fordulóban viszont rendre vereséget szenvedett, legutóbb a Petrolul ellen kapott ki saját közönsége előtt (1–2).
A két gárda korábban mindössze egyszer találkozott, júniusban barátságos meccset játszottak egymással, akkor 1–1-es végeredmény született.
A párharc során Viorel Cojocaru fújja a sípot, míg az oldalvonalról Radu Ghinguleac és Alexandru Vodă segíti majd a munkáját, a VAR-szobában pedig Sorin Costreie tevékenykedik.
A találkozót szombaton 19 órától rendezik a Sepsi OSK Arénában, élőben közvetítik a Digi Sport 1 és Prima Sport 1 televíziós csatornák.
| 2024. 08. 23. 19:00 | Petrolul Ploiești Petrolul | Galaci Oțelul Oțelul | 0-0 |
| 2024. 08. 23. 19:00 | Jászvásári Poli Jászvásár | Bukaresti Rapid Rapid | 1-2 |
| 2024. 08. 24. 19:00 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | Unirea Slobozia Slobozia | 0-1 |
| 2024. 08. 24. 22:00 | Bukaresti Dinamo Dinamo | Universitatea Craiova U Craiova | 2-1 |
| 2024. 08. 25. 19:00 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | FC Botoșani Botoșani | 3-0 |
| 2024. 08. 25. 22:00 | FC Hermannstadt Hermannstadt | FCSB FCSB | 2-0 |
| 2024. 08. 26. 19:00 | Gloria Buzău Gloria | Kolozsvári U Kolozsvári U | 0-2 |
| 2024. 08. 26. 22:00 | Aradi UTA UTA | Konstancai Farul Farul | 1-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 7 | 4 | 3 | 0 | 12-4 | 15 |
2 | Universitatea Craiova U Craiova | 7 | 4 | 2 | 1 | 14-6 | 14 |
3 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 7 | 3 | 3 | 1 | 16-10 | 12 |
4 | Galaci Oțelul Oțelul | 6 | 3 | 3 | 0 | 7-3 | 12 |
5 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 6 | 3 | 1 | 2 | 13-9 | 10 |
6 | Petrolul Ploiești Petrolul | 7 | 2 | 4 | 1 | 4-5 | 10 |
7 | Bukaresti Rapid Rapid | 7 | 1 | 5 | 1 | 9-9 | 8 |
8 | Konstancai Farul Farul | 7 | 2 | 2 | 3 | 8-8 | 8 |
9 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 7 | 2 | 2 | 3 | 8-9 | 8 |
10 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 7 | 2 | 2 | 3 | 7-10 | 8 |
11 | Unirea Slobozia Slobozia | 7 | 2 | 2 | 3 | 6-9 | 8 |
12 | Aradi UTA UTA | 7 | 1 | 4 | 2 | 6-8 | 7 |
13 | Jászvásári Poli Jászvásár | 7 | 2 | 1 | 4 | 6-9 | 7 |
14 | FC Botoșani Botoșani | 6 | 2 | 0 | 4 | 5-9 | 6 |
15 | FCSB FCSB | 6 | 1 | 2 | 3 | 6-10 | 5 |
16 | Gloria Buzău Gloria | 7 | 1 | 2 | 4 | 6-15 | 5 |
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!