Már csak néhány nap választja el a Sepsi OSK korosztályos csapatait a bajnoki rajttól. A háromszéki klub utánpótlás-nevelő központjában az elmúlt hetekben valamennyi korosztály megkezdte a felkészülést, a hétvégén pedig már az első tétmérkőzések következnek.
Veress Lóránt, a Sepsi OSK utánpótlás-nevelő központjának vezetője a Székely Sportnak elmondta, a 15 és 16 évesek szombaton hazai pályán a Botoșani ellen kezdik meg szereplésüket, míg vasárnap az U17-es Elit Liga és az U19-es Ifjúsági Liga csapatai a Nagyszebeni Hermannstadtot fogadják.
A fiatalabb korosztályok közül az U13-as és U14-es elitcsapatok egy héttel később kapcsolódnak be a küzdelmekbe, ráadásul rögtön hosszú utazás vár rájuk, hiszen Vaslui-ban lépnek pályára.
– fogalmazott Veress Lóránt.
A Sepsi OSK akadémiáján összesen húsz csapat dolgozik, amelyek közül tizennégy a Román Labdarúgó-szövetség által szervezett elitbajnokságokban, a többi pedig a megyei pontvadászatokban szerepel. A lány szakág is tovább bővül, a klub az U11-es, U13-as, U15-ös és U17-es bajnokságokban is indítanak női csapatot.
A szakmai igazgató kiemelte, az eredmények mellett továbbra is a játékosnevelés jelenti a legfontosabb célt. Ennek érdekében működik a klub harmadik ligás együttese is, amely átmenetet biztosít a korosztályos és a felnőtt labdarúgás között.
„A legtehetségesebb játékosainknak minél hamarabb meg kell ismerniük a felnőtt futball követelményeit.
– hangsúlyozta Veress Lóránt.
A bajnoki célkitűzések is egyértelműek. Az U17-es Elit Ligában és az Ifjúsági Ligában, valamint az U15-ös és U16-os korosztályokban egyaránt szeretnének bejutni a felsőházi rájátszásba.
Veress Lóránt szerint nemcsak a játékosok, hanem az edzői stáb is sokat fejlődött az elmúlt időszakban. Az idei évben hat fiatal szakember szerzett UEFA B Youth licencet, ami tovább erősíti az akadémia szakmai hátterét.
„Nemcsak a játékosokat szeretnénk folyamatosan fejleszteni, hanem az edzőinket is. Öröm számunkra, hogy a szakmai stáb döntő többsége helyi kötődésű, és együtt építhetjük tovább a Sepsi OSK utánpótlását” – zárta a beszélgetést a szakember.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!