Egy nappal korábban az FK minden esélyét elveszítette, hogy egyenes ágon feljusson az élvonalba, miután a Gloria Buzău legyőzte az éllovas Sloboziát, és vele karöltve jutott fel a Szuperligába. Az utolsó két mérkőzés mégis komoly téttel bír Ilyés Róbert csapata számára az ötödik hely megszerzése szempontjából, amely legalábbis papíron könnyebb élvonalbeli ellenfelet jelenthet az osztályozón.
A találkozó elején a hazaiak próbálták magukhoz ragadni a kezdeményezést és többet birtokolták a labdát, az első nagy helyzetet mégis a csíkiak alakították ki, Bloj közeli lövését kivédte Lefter.
A Corvinul egyből gyors ellentámadást indított, amelynek végén be is talált Nicolae Pîrvulescu révén.
Ezután is a hazaiak irányították a játékot és jóval veszélyesebben játszottak, a 32. percben pedig növelhették volna az előnyüket, azonban Lupu elhibázta a ziccert.
A szünethez közeledve az FK játékosai kijöttek a szorításból, de semmi nem jött össze nekik támadásban, mindössze szögletekig tudtak eljutni, ezeket viszont nem sikerült lövéssel befejezni.
Aktívabban kezdte a második játékrészt a székelyföldi együttes, két lehetősége is volt az egyenlítésre, de Jelena fejese és Szondy ollózós kísérlete is elkerülte a kaput.
Aztán ismét a hazaiak kerültek kisebb mezőnyfölénybe, de ezúttal sokáig nem jelentettek komoly veszélyt a kapura. A hajrá kezdetén viszont ők voltak közelebb a gólhoz, Bradu kevéssel tévesztett célt.
Alig két perccel később az FK kihagyta a legnagyobb helyzetét, a csapatkapitány Kelemen elé szerencsésen került a labda, a lövését azonban lábbal kivédte a Corvinul kapusa.
Nem sokkal később távoli szabadrúgáshoz jutott a vajdahunyadi gárda, Karácsony rossz helyre ütötte ki a játékszert, amelyre lecsapott Pop és a kapufa segítségével a hálóba lőtt.
A végjátékban erre még válaszolt az FK, gyorsan végig vitt támadást követően Bloj szépített, de a döntetlen kiharcolására már nem futotta.
Ráadásul a hosszabbításban újabb szabadrúgás következtében talált be a Corvinul, és beállította a 3–1-es végeredményt.
Az FK Csíkszereda sorozatban a harmadik vereségét szenvedte el, és a rájátszás utolsó fordulójában szombaton 12 órától a Gloria Buzăut fogadja. Az ötödik helyért közvetlen vetélytárs, vele azonos pontszámmal rendelkező CS Mioveni (amely a Sellenberk elleni idegenbeli meccsén ugyancsak szerdán sokáig előnyben volt, ám a végén kapott góllal csak döntetlent ért el és értékes pontokat veszített) a Corvinul ellen szintén otthon játszik.
| 2024. 05. 07. 19:00 | Gloria Buzău Gloria | Unirea Slobozia Slobozia | 3-0 |
| 2024. 05. 08. 17:00 | Sellenberki SK Sellenberk | CS Mioveni Mioveni | 2-2 |
| 2024. 05. 08. 17:30 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 3-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Unirea Slobozia Slobozia | 9 | 6 | 1 | 2 | 9-6 | 59 |
2 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 9 | 4 | 3 | 2 | 13-8 | 52 |
3 | Sellenberki SK Sellenberk | 9 | 1 | 5 | 3 | 8-12 | 50 |
4 | Gloria Buzău Gloria | 9 | 3 | 5 | 1 | 11-7 | 48 |
5 | CS Mioveni Mioveni | 9 | 1 | 4 | 4 | 7-10 | 40 |
6 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 9 | 2 | 2 | 5 | 9-14 | 40 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!