A bukarestiek az előző fordulóban kiütéses vereséget szenvedtek hazai pályán az FK Csíkszeredától, így hétfőn este volt miért kiengesztelniük a szurkolóikat.
Jobban kezdte a mérkőzést a fővárosi gárda, és a 12. percben előnybe is került Ștefan Pacionel remekül helyezett távoli lövésével.
A bekapott gól után veszélyesebb volt a csapat, egymás után kétszer is megvolt a lehetőségük az egyenlítésre, a Steaua kapusának kellett védenie.
Kevéssel ezután viszont tíz emberre fogyatkoztak a Temes megyeiek, miután Răzvan Ghinescu megkapta a második sárga lapját.
A vendégek a 32. percben már ki is használták az emberelőnyüket, Dragoș Gheorghe találatával kétgólosra nőtt az előnyük a szünetre.
A folytatásban a Steaua már nem erőltette a támadásait, a hazaiak pedig a szépítésre törekedtek, de ez nem sikerült nekik. Aztán a 69. percben kettős emberhátrányba kerültek, amikor Toma Bodri műesés miatt második sárgájával szintén kiállíttatta magát.
A piros-kékek a végén ezt nem hagyták büntetlenül, és Ștefan Drăghici góljával beállították a végeredményt.
Második idegenbeli győzelmével a Steaua felzárkózott az élmezőnybe, éppen a csíkszeredai csapatot megelőzve a hetedik helyen áll.
| 2022. 08. 26. 16:30 | Sellenberki SK Sellenberk | Galaci Oțelul Oțelul | 1-1 |
| 2022. 08. 27. 11:00 | Brassói FC Brassói FC | Temesvári Ripensia Ripensia | 1-0 |
| 2022. 08. 27. 11:00 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | Nagybányai Minaur Minaur | 0-1 |
| 2022. 08. 27. 11:00 | CSM Slatina Slatina | Unirea Slobozia Slobozia | 1-1 |
| 2022. 08. 27. 11:00 | Jászvásári Poli Jászvásár | Concordia Chiajna Concordia | 2-1 |
| 2022. 08. 27. 11:00 | Temesvári Poli ASU Poli | Progresul Spartac Progresul | 0-1 |
| 2022. 08. 27. 11:30 | Bukaresti Dinamo Dinamo | Dési Unirea Dés | 2-3 |
| 2022. 08. 27. 18:00 | Konstancai Unirea Konstancai Unirea | Viitorul Pandurii Târgu Jiu Viitorul Pandurii | 2-1 |
| 2022. 08. 28. 11:00 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | Gloria Buzău Gloria | 3-2 |
| 2022. 08. 29. 18:00 | Újszentesi SK Újszentesi SK | Bukaresti Steaua Steaua | 0-3 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Sellenberki SK Sellenberk | 4 | 3 | 1 | 0 | 8-2 | 10 |
2 | Unirea Slobozia Slobozia | 4 | 3 | 1 | 0 | 7-2 | 10 |
3 | Jászvásári Poli Jászvásár | 4 | 3 | 1 | 0 | 6-2 | 10 |
4 | Dési Unirea Dés | 4 | 3 | 0 | 1 | 8-6 | 9 |
5 | Galaci Oțelul Oțelul | 4 | 2 | 2 | 0 | 7-4 | 8 |
6 | Gloria Buzău Gloria | 4 | 2 | 1 | 1 | 7-5 | 7 |
7 | Bukaresti Steaua Steaua | 4 | 2 | 1 | 1 | 6-6 | 7 |
8 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 4 | 2 | 0 | 2 | 8-5 | 6 |
9 | Progresul Spartac Progresul | 4 | 2 | 0 | 2 | 5-3 | 6 |
10 | CSM Slatina Slatina | 4 | 1 | 2 | 1 | 6-4 | 5 |
11 | Brassói FC Brassói FC | 4 | 1 | 2 | 1 | 2-2 | 5 |
12 | Nagybányai Minaur Minaur | 4 | 1 | 2 | 1 | 3-5 | 5 |
13 | Concordia Chiajna Concordia | 4 | 1 | 1 | 2 | 4-7 | 4 |
14 | Újszentesi SK Újszentesi SK | 4 | 1 | 1 | 2 | 4-7 | 4 |
15 | Temesvári Poli ASU Poli | 4 | 1 | 1 | 2 | 1-5 | 4 |
16 | Viitorul Pandurii Târgu Jiu Viitorul Pandurii | 4 | 1 | 0 | 3 | 3-5 | 3 |
17 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 4 | 1 | 0 | 3 | 4-8 | 3 |
18 | Konstancai Unirea Konstancai Unirea | 4 | 1 | 0 | 3 | 4-8 | 3 |
19 | Temesvári Ripensia Ripensia | 4 | 0 | 1 | 3 | 2-5 | 1 |
20 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 4 | 0 | 1 | 3 | 2-6 | 1 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!