Fülöp Loránd az év elején, közvetlenül az edzőváltás után távozott a Szuperligában kieső helyen álló FC Botoșani csapatától. A 27 éves Maros megyei játékos múlt héten a Székely Sportnak elmondta, hogy több klubbal is tárgyal, a hazai élvonalban vagy a másodosztályban folytatja.
Ezek közül az egyik csapat az első osztályban a sereghajtó Gloria Buzău volt, amellyel sajtóhírek szerint nem sikerült megegyeznie.
A Gsp.ro kedd délutáni információja szerint a támadó középpályás poszton játszó Fülöp a másodosztályban folytatja és az éllovas FK Csíkszeredához igazol.
A Székely Sport kérdésére Fülöp Loránd megerősítette, hogy tárgyal a székelyföldi klubbal, de még nem zárult le az átigazolása.
Eddigi pályafutása során Fülöp Loránd kizárólag az élvonalban játszott az FC Botoșani, a Sepsi OSK, az FC Voluntari és a Kolozsvári U, valamint Magyarországon a Puskás Akadémia színeiben.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!