Nemrég teljesen váratlanul a törökországi edzőtáborban bontott szerződést vezetőedzőjével a moldvai klub, a vezetőség közös megegyezéssel megvált Liviu Ciobotariutól, helyére pedig az a Leo Grozavu érkezett, aki negyedszer vette át a Botoșani irányítását.
„Elég furcsa dolgok történtek az utóbbi időben a klubnál, de meglepett minket az edzőváltás, mert semmit nem tudtunk erről. Azt hittük, hogy a korábbi vezetőedzővel és szakmai stábbal folytatjuk, aztán megjött a tulajdonos az edzőtáborba és minden megváltozott” – fejtette ki a Székely Sport megkeresésére Fülöp Loránd.
A 27 éves Maros megyei labdarúgó közölte, hogy az edzőcsere miatt távozott a klubtól, mivel
legutóbb, amikor Leo Grozavu volt a vezetőedző a csapatnál, nem egyeztek valami jól, és az érkezése után úgy döntöttek, hogy bontsák fel a szerződését.
Fülöp Loránd először 2016 és 2019 között szerepelt az FC Botoșani színeiben, ez idő alatt 52 mérkőzésen 15 gólt szerzett az élvonalban. Ezt követően a Puskás Akadémia, a Sepsi OSK, az FC Voluntari és a Kolozsvári U játékosa is volt.
2023 novemberében tért vissza a moldvaiakhoz, 25 találkozón egy találat volt a termése, és alig több mint egy évvel később ismét távozott.
A támadó középpályás poszton játszó Fülöp elmondása szerint a tavaszi szezon nagyon jól sikerült, hiszen bennmaradtak az élvonalban, az utóbbi hat hónapban viszont nem teljesítettek a várakozásoknak megfelelően.
Ennek ellenére kicsit jobban áll a csapat, mint az előző idényben ugyanennyi mérkőzés után, és reményét fejezte ki, hogy idén is kiharcolják a bennmaradást, ehhez sok szerencsét kívánt nekik.
Fülöp Loránd megjegyezte, a korábbi súlyos sérülése után nagyon nehéz volt számára a tavalyi év, mert nem volt százszázalékos állapotban, és még most sem érzi úgy, hogy teljes mértékben felépült volna.
A román élvonalból a Gloria Buzăuval és a 2. Ligából néhány klubbal egyeztettem, de a magyar másodosztályból is megkerestek” – árulta el a Székely Sportnak.
Az elsődleges szempont számára az, hogy az új együttesénél sok játéklehetőséget kapjon, és ezért úgy véli, hogy nem lenne a legjobb választás, hogy külföldre igazoljon, de nem zárja ki ennek az esélyét sem. Mint mondta, néhány napon belül, vagy egy hét múlva meg kell hozza a döntést, hogy hol is folytatja a pályafutását.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!