A mérkőzést Ovidiuban, a Gheorghe Hagi Akadémia centerpályáján rendezték, ahol ezúttal sem állt a vendégcsapat rendelkezésére két alapjátékosa, a sérüléssel küszködő Geréd Erika és Szőke Eszter.
Kevés gólhelyzet volt az első félidőben, a mérkőzés többnyire a középpályán zajlott. Szögletet egyik csapat sem tudott kiharcolni, de mindkét együttesnek volt két-két kapura lövése.
A 35. percben a csíki kapus, Balog Boglárka szabálytalanságot követett el Bălăceanu ellen, a büntetőt pedig Nikoleta Bojcseva értékesítette (1–0). Öt percre rá labdát szerzett a székelyföldi együttes a Farul térfelén, a játékszer Herczeg Andreához került, aki betört a 16-os területére, majd egy lövőcsel után szép gólt lőtt a hosszú felsőbe (1–1).
Szünet után nyíltabb volt a játék, mindkét kapunál adódtak gólhelyzetek, gólt azonban csak a Farul ért el. A 73. percben Chiper jobb oldalról félmagasan beadott labdáját Olga Iordăchiusi csukafejessel védhetetlenül a kapufa tövébe fejelte (2–1).
Ezzel a győzelemmel a Farul megvédte bajnoki címét, négy fordulóval a bajnokság vége előtt előnye behozhatatlan.
A két csapat szerdán, ugyancsak Konstanca megyében újra megmérkőzik egymással a Román Kupában.
Konstancai Farul–FK Csíkszereda 2–1 (1–1).
Gólszerzők: Nikoleta Bojcseva (35., büntetőből) és Olga Iordăchiusi (73.), illetve Herczeg Andrea (40.).
Konstancai Farul: Mirela Pop-Ganea – Ioana Stancu, Ana Maria Stanciu, Ioana Borțan, Enez Muedizi Mango, Nikoleta Bojcseva, Maria Cristea, Olga Iordăchiusi, Adriana Istrate, Ioana Bălăceanu, Claudia Chiper. Játszott még: Carolina Țabur, Violeta Bogoș, Jacquelin Craiovan, Nicol Dincă-Vuia és Alexandra Stoicescu. Stáb: Dorel Zaharia (vezetőedző), Raluca Sîrghe-Simes (másodedző), Marius Soare (csapatmenedzser).
FK Csíkszereda: Balog Boglárka – Magyarics Zoé, Haraszti Fanni, Balázs Eszter, Balázs Csilla, Herczeg Andrea, Orbán Aranka, Antal Anita, Ana Maria Vlădulescu, Fülöp Boglárka, Mitri Rita. Játszott még: Tankó Réka (kapus), Nyéki Anna, Nombot Annabelle, Tóbik Melánia és Feketevízi Tímea. Stáb: Kollár Péter Ferenc (vezetőedző), Gohér Gergő (másodedző), Mikó László (kinetoterapeuta), dr. Bachner István (sportorvos), Gál Ervin (a csapat képviselője).
Játékvezetők: Iuliana Elena Demetrescu (Râmnicu Vâlcea), Roxana Ivanov (Giurgiu) és Ana Puscasu (Jászvásár). Megfigyelők: Marin Iancu (Malu Roșu) és Costel Băntescu (Bukarest).
A felsőház következő fordulójának (május 3–4.) programja: FK Csíkszereda–Besztercei Gloria és Kolozsvári U–Konstancai Farul.
| 2025. 04. 26. 13:00 | Besztercei Gloria (nők) Besztercei Gloria (nők) | Kolozsvári U FC (nők) Kolozsvári U FC (nők) | 5-0 |
| 2025. 04. 26. 13:00 | Konstancai Farul (nők) Farul (nők) | FK Csíkszereda (nők) FK Csíkszereda (nők) | 2-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Konstancai Farul (nők) Farul (nők) | 8 | 7 | 1 | 0 | 17-4 | 62 |
2 | FK Csíkszereda (nők) FK Csíkszereda (nők) | 8 | 3 | 2 | 3 | 14-9 | 46 |
3 | Kolozsvári U FC (nők) Kolozsvári U FC (nők) | 8 | 1 | 1 | 6 | 5-22 | 35 |
4 | Besztercei Gloria (nők) Besztercei Gloria (nők) | 8 | 2 | 2 | 4 | 13-14 | 32 |
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!