Három székelyföldi, mindhárom az FK Csíkszereda akadémiáján nevelkedő játékos kapott meghívót a romániai U17-es labdarúgó-válogatott következő felkészülési akciójára. A Mircea Diaconescu vezette együttes június elején két mérkőzést játszik Szerbiában, ezzel folytatva a felkészülést az őszi világbajnokságra.
A romániai válogatott úgy jutott ki a világbajnokságra, hogy az EURO 2026 elitkörének egyik legjobb második helyezettjeként zárt. A trikolórok 5–2-re legyőzték Izlandot, 1–0-ra Portugáliát, majd a döntő jelentőségű mérkőzésen 2–1-es vereséget szenvedtek a házigazda Olaszországtól.
A romániai korosztályos válogatott története során először harcolta ki a részvételt az U17-es világbajnokságra, amelyet november 19. és december 13. között rendeznek Katarban. A szakmai stáb ezúttal is számít az FK Csíkszereda fiataljaira: a keretben ott van Bencze Loránd védő, Máthé Apor középpályás és Darius Bota támadó is.
A 2009. január 1. után született játékosokból álló romániai válogatott Szerbiába utazik, ahol két felkészülési mérkőzést játszik a házigazdák ellen Stara Pazovában. Az első találkozót június 2-án rendezik, míg a második összecsapásra június 5-én kerül sor.
A keretben több európai topligában nevelkedő fiatal is szerepel, köztük a Real Madrid, az AS Roma, az AC Milan, a Borussia Mönchengladbach vagy a Real Betis akadémiájának játékosai.
A 2026-os U17-es világbajnokságon Románia a K csoportba került, ahol Mexikó, Kamerun és Venezuela lesz az ellenfele.
Elhagyta a játékteret, az öltöző előtt ütést kapott a Csíkszentsimoni KSK játékosa az Agyagfalvi Lendület elleni mérkőzésen. A Székelyudvarhelyi Roseal a második meccsén nem jelent meg kellő létszámban.
Hosszú szünet után tért vissza a klubfutball, a Sepsi OSK pénteken este közel 7000 szurkoló előtt az éllovas Dinamót fogadta a labdarúgó Szuperligában. A helyzetekben gazdag meccset a vendégszurkolók magyarellenes skandálásai sötétítették be.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!