A Dâmbovița megyei klub nagy anyagi gondokkal küszködik, a téli szünetben több alapjátékosát is elveszítette, mivel több hónapja nem kaptak fizetést, és így a kérésükre felbontották a szerződésüket.
Ezen a héten újabb csapás érte a Chindiát, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága nem időzítette be a csapat idei első mérkőzését, valamint 1400 lejes büntetést is kiosztott.
A 2. Liga alapszakaszának 18. fordulójában február 22-én a târgoviștei együttes idegenben a CSM Slatina ellen kellene játsszon.
A döntést azért hozták meg, mert a klub vezetősége nem rendezte a játékvezetői díjat a tavalyi év utolsó találkozóján, amelyen december 14-én hazai pályán fordulatos küzdelemben a végjátékban 3–2-re kikaptak az éllovas FK Csíkszeredától. Azóta már másfél hónap telt el, a Chindia pedig nem tudta összegyűjteni a bíróknak és a megfigyelőnek szükséges összesen 9500 lejt.
A határozat azonban nem végleges, a klubnak csupán ki kell fizetnie a tartozását, és a szankciót feloldják.
A másodosztály 14. helyén telelő Chindia már a harmadik klub a mezőnyben, amelynek nem időzítették be a bajnoki meccsét. Korábban a Viitorul Pandurii Tîrgiu Jiu és a CS Mioveni került ebbe a helyzetbe, előbbi az ősszel csődbe ment és kiszállt a bajnokságból, utóbbi sorozatos pontlevonások áldozata és a szezon folytatásakor szintén kizárják.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 16 | 13 | 2 | 1 | 33-13 | 41 |
2 | Bukaresti Steaua Steaua | 17 | 10 | 7 | 0 | 24-6 | 37 |
3 | Resicabányai CSM Resica | 17 | 9 | 3 | 5 | 27-22 | 30 |
4 | FC Voluntari Voluntari | 16 | 8 | 5 | 3 | 21-11 | 29 |
5 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 16 | 9 | 2 | 5 | 23-15 | 29 |
6 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 16 | 7 | 6 | 3 | 17-10 | 27 |
7 | CS Afumaţi Afumaţi | 16 | 8 | 2 | 6 | 18-19 | 26 |
8 | CSM Slatina Slatina | 16 | 7 | 4 | 5 | 31-16 | 25 |
9 | Metalul Buzău Metalul Buzău | 16 | 7 | 4 | 5 | 21-14 | 25 |
10 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 16 | 7 | 4 | 5 | 17-15 | 25 |
11 | Concordia Chiajna Chiajna | 17 | 7 | 3 | 7 | 28-21 | 24 |
12 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 15 | 6 | 5 | 4 | 16-16 | 23 |
13 | Ceahlăul Piatra Neamţ Ceahlăul | 16 | 6 | 4 | 6 | 19-19 | 22 |
14 | Chindia Târgoviște Chindia | 15 | 4 | 4 | 7 | 19-20 | 16 |
15 | Nagyváradi Bihar FC Bihar FC | 16 | 4 | 3 | 9 | 14-20 | 15 |
16 | Újszentesi SK Újszentesi SK | 16 | 4 | 3 | 9 | 14-21 | 15 |
17 | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | 16 | 3 | 6 | 7 | 12-19 | 15 |
18 | CSM Focşani CSM Focşani | 17 | 4 | 3 | 10 | 11-21 | 15 |
19 | Sellenberki SK Sellenberk | 17 | 3 | 5 | 9 | 16-21 | 14 |
20 | FC Muscelul Câmpulung Câmpulung | 16 | 2 | 1 | 13 | 7-39 | 7 |
21 | CS Mioveni Mioveni | 15 | 2 | 2 | 11 | 6-36 | -66 |
A tapasztalt hálóőr nagyon keveset játszott a sepsiszentgyörgyi csapatnál. A klub csütörtökön jelentette be, hogy Dinu Moldovan már nem a keret tagja.
Magyarország bizonyult a legjobbnak, Románia a második helyen zárta a szerbiai Óbecsén megrendezett asztali-labdarúgó Európa-bajnokságot. A csapat két ezüst- és két bronzérmet gyűjtött a viadalon.
Fenyegetések miatt volt kénytelen feljelentést tenni a rendőrségen egy madéfalvi nő, miután Csíkszereda közelében lesodorták az útról járművével január elején. A bajt ugyanis a baleset okozója még fenyegetésekkel is megtetézte.
Kijevben és Bukarestben is kiverte a biztosítékot a tavalyi elnökválasztás érvénytelenített első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali Călin Georgescu, miután egy interjúban kijelentette: jelenleg Ukrajnához tartozó területeket csatolna Romániához.
A Carrefour bejelentette, hogy kivonja a forgalomból a Morbier 250G RDF sajtcsaládot az Escherichia coli baktérium feltételezett jelenléte miatt – derül ki az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) <a href="https://www.ansvsa.ro/wp-content/uplo
Megvan az első bűnbak az ellopott román aranykincs ügyében. Klaus Iohannis pedig hiába készült a 9 millió euróból felújított luxusvillába, mert máshol fog lakni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!