Hirdetés

Az elején elhúzott, a végén szenvedett a Kolozsvári CFR

Megszakították a rossz sorozatot a bajnokságban
Fotó: Facebook/Kolozsvári CFR

Véget vetett a nyeretlenségi sorozatának a Kolozsvári CFR, miután az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 12. fordulójának szombati játéknapján hazai pályán 2–1 legyőzte a Jászvásári Polit.

2024. október 05., 21:20

Régen nem szerepelt ennyire gyengén a bajnokság elején a kolozsvári gárda, a vezetőség pedig ezen a héten ultimátumot adott a játékosoknak. Ez alighanem hatásos volt, a CFR ugyanis más arcát mutatta.

Hirdetés

Kiválóan kezdte a mérkőzést Dan Petrescu csapata, amely a 10. percben egy szöglet után előnyhöz jutott Kamara fejesgóljával, és

negyedórával később már kettővel vezetett,

ezúttal Loius Munteanu volt a befejező.

Ezt követően azonban visszavett a tempóból a CFR, a vendégek több helyzetet is kialakítottak, volt egy érvénytelenített találatuk is, de a szünetig nem változott az eredmény.

A találkozó második felében tovább próbálkozott, de sokáig tehetetlennek bizonyult támadásban a Poli, majd

a hajrára nagyon izgalmassá vált a játék.

Előbb a 76. percben Kamara könyöklésért egyből piros lapot kapott, így a kolozsváriak emberhátrányba kerültek, majd tíz perccel később Munteanu kezezéséért büntetőt is fújtak ellenük. Bordeianu ezt értékesítette és a jászvásáriak még reménykedhettek a pontszerzésben, azonban a hátralévő időben már nem tudtak újra betalálni.

A Kolozsvári CFR 2–1-re nyert, ezzel megszakította a rossz sorozatát, a legutóbbi három meccsén ugyanis két döntetlen és egy vereség volt a mérlege.

Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 12. forduló:
Kolozsvári CFR–Jászvásári Poli 2–1 (2–0).
Gólszerzők: Kamara (10.), Munteanu (16.), illetve Bordeianu (88., büntetőből).

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz, 12. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Kolozsvári U Kolozsvári U
12
6
5
1
18-8
23
2
Universitatea Craiova U Craiova
12
5
5
2
20-11
20
3
Galaci Oțelul Oțelul
11
4
7
0
11-5
19
4
Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR
11
5
3
3
21-15
18
5
Bukaresti Dinamo Dinamo
12
4
6
2
21-15
18
6
Petrolul Ploiești Petrolul
12
4
6
2
13-11
18
7
FCSB FCSB
11
4
4
3
15-15
16
8
Aradi UTA UTA
12
3
6
3
13-13
15
9
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
12
4
2
6
15-15
14
10
Jászvásári Poli Jászvásár
12
4
2
6
12-17
14
11
Konstancai Farul Farul
12
3
4
5
12-15
13
12
Bukaresti Rapid Rapid
12
2
7
3
12-15
13
13
FC Hermannstadt Hermannstadt
12
3
4
5
16-20
13
14
Unirea Slobozia Slobozia
12
3
3
6
11-18
12
15
FC Botoșani Botoșani
11
3
2
6
12-19
11
16
Gloria Buzău Gloria
12
2
4
6
13-23
10
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Ez is érdekelheti

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Megismertük az első forduló programját, egymás után játszik a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) nyilvánosságra hozta a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének első fordulós programját. A két székelyföldi együttes, a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda egyaránt hétfőn lép pályára.

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A csapatkapitány góljával győzte le a koszovói bajnokot a Sepsi OSK

Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.

Megjárta a francia másodosztályt a Sepsi OSK új középhátvédje

Újabb idegenlégiós csatlakozott a sepsiszentgyörgyi labdarúgócsapat keretéhez, a klub hétfői bejelentése szerint a francia Setigui Karamoko piros-fehér színekben játszik a hazai élvonalbeli bajnokság új idényében.

Akárcsak a focivébén, több ivószünetet rendelhetnek el a Szuperligában

Rendkívüli intézkedések bevezetését fontolgatják a 2026–2027-es labdarúgó Szuperliga-idény első fordulóiban. A július–augusztusi időszakban tartós kánikulára kell számítani, ezért a játékosok védelme érdekében több változtatás is napirenden van.

Szabó István: óriási javulást láttunk, de még a változás időszakában vagyunk (videóval)

Ezüstéremmel zárta a dunaszerdahelyi Duna Kupát az FK Csíkszereda, a döntőben a házigazda DAC büntetőpárbajban bizonyult jobbnak. A mérkőzés után Szabó István vezetőedző értékelte a csapat teljesítményét.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!