
Marco Rossi szövetségi kapitány legfőbb feladata a soron következő két barátságos találkozón, hogy megtalálja a sérült Szoboszlai Dominik helyettesét, mivel a szervező középpályás posztján, ugyancsak sérülés miatt, Kalmár Zsoltra sem számíthat a kontinensviadalon.
Az olasz szakvezető dolgát ebben a tekintetben tovább nehezíti, hogy kisebb sérülés miatt Gazdag Dániel – Nagy Ádámhoz hasonlóan – nem léphet pályára Ciprus ellen, pedig a kispesti nevelésű futballista lehet az egyik jelölt az RB Leipzig tehetségének pótlására.
Az 56 éves tréner előzetesen annyit árult el, hogy Ciprus és négy nappal később Írország ellen rotálni fogja játékosait, hogy azok ne legyenek fáradtak az Eb-n.
Ez egyben azt is jelenti, hogy jó eséllyel a 26 fős keretben lévő három újonc – Bolla Bendegúz, Schön Szabolcs és Hahn János – is szóhoz jut.
Különösebb tétje nem lesz a meccsnek, legfeljebb annyi, hogy a magyar csapat folytatja-e kilenc találkozó óta tartó veretlenségi sorozatát. Legutóbb ilyen jó szériára húsz éve volt példa, akkor a nemzeti együttes 2000 márciusa és 2001 áprilisa között 12 összecsapáson nem talált legyőzőre.
Érdekesség ugyanakkor, hogy a válogatott az elmúlt három évben lejátszott hat barátságos mérkőzésén nyeretlen maradt.
A szigetországiak ellen azért lenne fontos a győzelem, hogy a magyar csapat megfelelő önbizalommal várja az Eb-t, amelyen a világ legjobbjai közé tartozó ellenfelekkel találkozik majd: előbb a címvédő portugálokkal, majd a világbajnok franciákkal küzd meg a Puskás Arénában, végül a csoportkör utolsó fordulójában a németek vendége lesz.
A Ciprus elleni felkészülési mérkőzés pénteken 21 órakor kezdődik a budapesti Szusza Ferenc Stadionban.
A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.
Három Sepsi-SIC-nél töltött idény után új fejezetet nyitott pályafutásában Márton Evelyn. A húszéves irányító a Bukaresti Știința színeiben 43 percet játszott és három gólt szerzett élvonalbeli bemutatkozásán.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.
Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!