A városi rivális, a tabellán második Real Madrid csupán az utolsó pillanatokban kotorta be a három pontot jelentő találatot a Villarreal ellen, de 2–1-es sikere is kevés volt – végül kétpontos lemaradással fejezte be a szezont az éllovas mögött.
Az Atlético történetének 11. elsőségét gyűjtötte be, és hét esztendő után ünnepelhet ismét.
A Barcelona az Eibarban begyűjtött három ponttal, 1–0-ra diadalmaskodott, így biztossá tette harmadik helyét.
Ami a kiesőket illeti, a sereghajtó Eibar sorsa már az előző fordulóban megpecsételődött, rajta kívül a Valladolid, valamint a Huesca búcsúzik a La Ligától.
Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.
Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!