A marosvásárhelyiek hiába foglaltak el felsőházat érő helyet az alapszakasz legnagyobb részében, az utolsó fordulóban mégis kicsúsztak a play-offból. A sorsuk megpecsételődött azzal, hogy hazai pályán vereséget szenvedtek a Chindia Târgoviște ellen, a Bukaresti Steaua pedig kapott az alkalmon és megelőzte őket.
Az ASA a hetedik pozícióban zárta a bajnokság első részét, és kénytelen megelégedni az alsóházzal, ahol az A csoportba kapott besorolást. A csapatok megtartották az alapszakaszban szerzett pontjaikat, és a rájátszásban csak egyszer találkoznak egymással.
Eusebiu Tudor együttese az első helyről indítja a play-outot, így négy mérkőzést játszik otthon és hármat idegenben.
A piros-kékek a hétvégi nyitófordulóban házigazdák lesznek, a sereghajtó AFC Câmpulung Muscel csapatát fogadják. Ezután újabb hazai mérkőzés következik a második helyezett Metalul Buzău ellen. Az első kiszállásukon a Jászvásári Poli lesz az ellenfelük, majd a Besztercei Gloria, a CSM Slatina és a Ceahlăul Piatra Neamț elleni meccsek következnek a sorban. Az utolsó fordulóban a Bukaresti Dinamo SK vendégeként játszanak.
Az ASA öt pontos előnnyel rendelkezik az élen, a tét a csoport megnyerése számára, a kiesés nem fenyegeti.
Az alsóházi küzdelmek végén az A és a B csoport két-két utolsó helyezettje búcsúzik a másodosztálytól, míg a hatodik helyen végző csapatok osztályozót játszanak egymással a bennmaradásért.
Az történt, amire számítani lehetett: Hollandia nem tudta nehézzé tenni Románia dolgát, az esélyesebb együttes különösebb megerőltetés nélkül megnyerte a Sencsenben zajló divízió I/B világbajnokságon az első mérkőzését. Jól indul számukra a viadal.
Vezetett, majd kétszer egyenlített Kína ellen Románia válogatottja a divízió I/B jégkorong-világbajnokság második játéknapján. Végül hosszabbítás után a házigazdák örülhettek, egy pontot szereztek a mieink.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!