A második forduló vasárnapi játéknapján a hazai pályán játszó Marosvásárhelyi SE az első félidő közepén szerezte meg a vezetést Adorjáni Szidónia találatával, majd a szünet után egy öngólnak köszönhetően megduplázta az előnyét.
A vásárhelyiek az elejétől a végéig uralták a mérkőzést, az ellenfelük egyáltalán nem veszélyeztette a kapujukat. Még nagyobb is lehetett volna a különbség, de a hazai játékosok nem tudták kihasználni a rengeteg gólszerzési helyzetüket.
„A mai meccsnek az egyedüli pozitívuma a három pont, ami 99 százalékban megszabadított minket a kiesés veszélyétől, mindazonáltal, hogy még korai szakaszában vagyunk az alsóházi rájátszásnak. Sajnos folytatjuk az őszi formánkat, amikor ugyanúgy sok lehetőséget kidolgoztunk, de nem tudtunk eredményesek lenni” – nyilatkozta a mérkőzés után Mihály Sándor, a Marosvásárhelyi SE vezetőedzője. Kiemelte, remélik, hogy a következő időszakban sikerül pótolni ezt a hiányosságot, és
innentől már nagyobb célokat kell kitűzzenek maguk elé, azt szeretnék, hogy a playout első vagy második helyén, összességében a hetedik-nyolcadik helyen végezzenek.
| 2023. 03. 19. 11:00 | Marosvásárhelyi SE Marosvásárhelyi SE | Galaci Universitatea Galac | 2-0 |
| 2023. 03. 19. 11:00 | Aradi Piros Security Piros Security | Nagybányai Fotbal Feminin Nagybányai Fotbal Feminin | 0-1 |
| 2023. 03. 19. 11:00 | Bukaresti Fair Play Bukaresti Fair Play | CSM Alexandria CSM Alexandria | 0-4 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | CSM Alexandria CSM Alexandria | 1 | 1 | 0 | 0 | 4-0 | 19 |
2 | Marosvásárhelyi SE Marosvásárhelyi SE | 2 | 2 | 0 | 0 | 5-0 | 16 |
3 | Nagybányai Fotbal Feminin Nagybányai Fotbal Feminin | 1 | 1 | 0 | 0 | 1-0 | 13 |
4 | Aradi Piros Security Piros Security | 2 | 1 | 0 | 1 | 3-2 | 8 |
5 | Galaci Universitatea Galac | 2 | 0 | 0 | 2 | 1-5 | 1 |
6 | Bukaresti Fair Play Bukaresti Fair Play | 2 | 0 | 0 | 2 | 0-7 | 1 |
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!