Hirdetés

Az alapemberek megélénkítették a játékot, mégis pontokat hullajtott a Sepsi OSK

A Sepsi OSK egymás után a második hazai 1–1-es döntetlenjét játszotta a Szuperligában. Korábbi felvétel
Fotó: Pinti Attila

A gyenge első félidőben a semmiből szerezte meg a vezetést a sepsiszentgyörgyi labdarúgócsapat az FC Hermannstadt ellen, de ezt nem tudta megőrizni, így egymás után a második hazai 1–1-es döntetlenjét játszotta a Szuperligában.

2023. augusztus 21., 20:40

A múlt csütörtöki, az FK Aktobe elleni győztes idegenbeli európai kupamérkőzéshez képest hét helyen is változtatott a kezdőben Liviu Ciobotariu, a Sepsi OSK vezetőedzője, aki a hatodik forduló hétfői meccsén támadó felfogásban küldte pályára csapatát, három csatárral kezdett.

Hirdetés

A találkozó első lehetősége a vendégek előtt adódott, az 5. percben szabadrúgás után Alhassanhoz került a labda, lövése azonban nem találta el a kaput. Veszélyesebben játszott az elején a Hermannstadt, az első negyedóra végére be is találtak, de Paraschiv gólját les miatt jogosan érvénytelenítették. Ezután is a nagyszebeni csapat irányította a játékot, de újabb helyzetet nem tudtak kialakítani, míg a Sepsi OSK játékosai nem találták a ritmust, és sok pontatlanságot követtek el.

Aztán a szünet előtt a semmiből mégis megszerezte a vezetést a házigazda,

Gheorghe beadása után Kallaku vállal kissé meglökte a Hermannstadt védőjét, Bejant, aki emiatt Stoicával összeütközve nem tudott felszabadítani. A labda az albán középpályás előtt maradt és a hálóba lőtt, a játékvezetők pedig a videóbíró igénybevételével megadták a találatot.

Videó: Orange Sport

A folytatásban a Sepsi OSK veszélyeztetett először, gyors támadás során Varga és Alimi mindketten sarokkal játszottak össze, a magyarországi támadó befejezése elkerülte a kaput.

Két perccel később viszont máris kiegyenlítettek a vendégek,

szöglet után Bejan megelőzte a hazai védőket és védhetetlenül fejelt a kapuba.

Kevéssel ezután ismét a nagyszebeniek voltak közel az újabb gólhoz, Alimi veszített labdát a középpályán, amely végül Paraschivhoz került, aki elhibázta a befejezést.

Az 59. percben négyes (!) cserét hajtott végre a hazai együttes szakvezetése, érkeztek az alapemberek a középpályára. Ez hamar megérződött a Sepsi OSK teljesítményén, amely egyértelmű mezőnyfölényben játszott, és hamarabb eljutott a vendégkapuig.

Érkeztek a helyzetek is, Ștefănescu szabadrúgása után Rondon fejesét Letica fölé tolta, Varga lövését blokkolták, Păun távoli próbálkozása pedig célt tévesztett.

A hajrában nem tudták nyomás alá helyezni a Hermannstadt kapuját a hazaiak, akik mégis betalálhattak volna, Letica nagyot hibázott, rossz kirúgása után viszont Safranko távolról mellé lőtt.

A nagyszebeni csapatnak viszont nagyobb gólszerzési esélyei voltak G. Iancu révén,

aki előbb szögletből nem tudta a kapura irányítani a fejesét, majd a 89. percben megnyerhette volna a meccset, de a kapu torkából fölé fejelt.

A Sepsi OSK továbbra is veretlen a bajnokságban, de egymás után a második hazai találkozóján hullajtott pontokat, két héttel ezelőtt a Galaci Oțelul ellen szintén 1–1-es döntetlent játszott, így jelenleg a negyedik helyen áll a tabellán. A háromszékiek számára következik a norvég Bodø/Glimt elleni párharc az Európa Konferencia Liga rájátszásában, az első mérkőzést csütörtökön 20 órától rendezik Sepsiszentgyörgyön.

Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 6. forduló:

Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–FC Hermannstadt 1–1 (1–0).

Gólszerzők: Kallaku (45.), illetve Bejan (53.).
Sepsi OSK: Niczuly – Oteliță, Ninaj, Ciobotariu (Bălașa, 46.), Aganovic (Păun, 60.) – Gheorghe, Alimi (Rodriguez, 60.), Kallaku (Ștefănescu, 59.) – Varga, Damașcan (Safranko, 59.), Rondon. Edző: Liviu Ciobotariu.
Hermannstadt: Letica – Butean, Bejan, Stoica, A. Oroian – Balaure (Bărbuț, 82.), Sota, Alhassan (Biceanu, 67.), Neguț (G. Iancu, 46.) – Bucuroiu (D. Iancu, 67.), Paraschiv (Fonseca, 82.). Edző: Marius Măldărășanu.
Vezette: Rareș Vidican.

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, alapszakasz, 6. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, alapszakasz

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megérkezett az első nyári igazolás a Sepsi OSK-hoz

Bejelentette első nyári igazolását a Sepsi OSK: a háromszéki klub egy évre szóló szerződést kötött Bogdan Vătăjeluval. A rutinos balhátvéd jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal érkezik Sepsiszentgyörgyre.

Egyszerre kapott büntetést és elismerést az FK Csíkszereda a Szuperligában

A Román Labdarúgó-szövetség elkészítette a Szuperliga 2025–2026-os idényének összegzését. A jelentésből kiderül, hogy az FK Csíkszereda jelentős pénzbírságot kapott az 5+6-os szabály miatt, ugyanakkor több gazdasági mutatóban is az élmezőnybe került.

Székelyhon

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén

Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.

`
Krónika

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?

Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.

Krónika

Premontrei botrány: senki ne az áldozatot hibáztassa, még az RMDSZ se!

Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.

Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Ez is érdekelheti

Egyszerre kapott büntetést és elismerést az FK Csíkszereda a Szuperligában

A Román Labdarúgó-szövetség elkészítette a Szuperliga 2025–2026-os idényének összegzését. A jelentésből kiderül, hogy az FK Csíkszereda jelentős pénzbírságot kapott az 5+6-os szabály miatt, ugyanakkor több gazdasági mutatóban is az élmezőnybe került.

Tapasztalt hálóőrrel erősített a Sepsi OSK

Második nyári igazolását is bejelentette a Sepsi OSK. A háromszéki klub pénteken közölte, hogy megszerezte David Lazar játékjogát, a rutinos kapus pedig kétéves szerződést írt alá a piros-fehérekkel.

Megérkezett az első nyári igazolás a Sepsi OSK-hoz

Bejelentette első nyári igazolását a Sepsi OSK: a háromszéki klub egy évre szóló szerződést kötött Bogdan Vătăjeluval. A rutinos balhátvéd jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal érkezik Sepsiszentgyörgyre.

Pro licences edző lett Ovidiu Burcă

A Sepsi OSK vezetőedzője, Ovidiu Burcă megszerezte a legmagasabb fokú edzői képesítést és átvette pro licences diplomáját a Román Labdarúgó-szövetség által szervezett UEFA-képzésén.

Új gyepszőnyeget kap az FK Csíkszereda stadionja

Megkezdődött az FK Csíkszereda stadionjában a centerpálya felújítása. A Szuperliga júliusi rajtjára készülő klub teljesen felújítja a játékteret, amelyet az elmúlt szezon téli mérkőzései jelentősen megviseltek.

Anderson Ceará az FCSB-hez igazolt – hivatalos

Megállapodott az FK Csíkszereda és az FCSB, Anderson Ceará átigazolt a fővárosiakhoz. A székelyföldi klub elköszönt a brazil játékosától.

Az első távozó a Sepsi OSK-nál, már be is jelentette az új klubja

Távozik a Sepsi OSK korábbi csapatkapitánya, Denis Haruț, aki a Szuperligába való feljutás után elsőként hagyta el a klubot, és megegyezett az élvonalbeli tagságot szintén kiharcoló FC Voluntari-jal.

Visszatérők is felbukkantak a Sepsi OSK első edzésén

Nem sokat pihenhettek a Sepsi OSK játékosai, hétfőn ugyanis megkezdték a felkészülést a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényére. Sok a kérdés, de az viszont biztos, hogy az első tréningen több ismerős arc is feltűnt.

Az újdonsült bajnok kerete a legértékesebb a hazai élvonalban

A Transfermarkt portál frissítette a labdarúgó Szuperligában szereplő klubok és játékosok piaci értékét, eszerint a bajnoki címet szerző Universitatea Craiova számít a legértékesebb csapatnak, megelőzve az eddigi éllovas FCSB együttesét.

A csapatok közel fele lecserélte edzőjét a Szuperligában

Nagy volt a jövés-menés az elmúlt időszakban az élvonalbeli labdarúgóklubok háza táján, a mezőny tizenhat együttese közül hat új vezetőedzővel vág neki az új idényre való felkészülésnek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!