A magyar labdarúgó-válogatott nehéznek ígérkező mérkőzéssel kezdi meg Athénban két idegenbeli mérkőzésből álló túráját a Nemzetek Ligája C osztályának 2. csoportjában.
– fogalmazta meg az athéni utazás előtt tartott csütörtöki sajtótájékoztatón az olasz szakvezető, hogy második összetartása során miben lépett előre a nemzeti együttes.
Kifejtette, Willi Orban csapatba építése zökkenőmentes, illetve túl sok változtatást nem tervez a szeptemberi győztes meccshez képest.
Az 54 éves tréner nem kívánt a múlttal foglalkozni, hogy Magyarország idegenben még sosem győzte le Görögországot, mert mint mondta, ő még sosem játszott ott, így nem is nyerhetett és nem is veszíthetett.
Arra a kérdésre, hogy elképzelhetőnek tartja-e a soron következő két meccsen a hat pont megszerzését, úgy válaszolt, a futballban minden lehetséges.
„Más mérkőzés lesz, mint a hazai, de jó felkészülés van mögöttünk” – jelentette ki Gyurcsó Ádám, aki arról is beszélt, örül, hogy újra a válogatottnál lehet, mert az elmúlt egy évben voltak nehéz pillanatai, amíg nem kapott meghívót.
A péntek esti görög–magyar összecsapás romániai idő szerint 21.45-kor kezdődik a német Tobias Stieler sípjelére a Szpírosz Lúisz Olimpiai Stadionban.
A 69 618 fő befogadására alkalmas létesítmény az AEK és a Panathinaikosz otthona is, a két gárdát heten képviselik a görög keretben. Ez lesz a két együttes huszonkettedik egymás elleni mérkőzése, a hat döntetlen mellett a görögök kilencszer, a magyarok hatszor hagyták el győztesen a pályát.
Legutóbb 2015 októberében csapott össze a két válogatott Görögországban, a 2016-os Eb-selejtező utolsó meccsén hiába vezetett 2–1-re és 3–2-re is a magyar csapat, a hazaiak a hajrában 4–3-ra fordítottak.
A C osztály 2. csoportjában szintén pénteken este rendezik az Észtország–Finnország találkozót. A harmadik forduló hétfőn 21.45-től lesz, a magyarok Észtországban játszanak, míg a görögök a finnekhez látogatnak.
A C osztály 2-es csoportjának állása két forduló után:
1. Finnország 6 pont
2. Magyarország 3 (2–2-es gólkülönbség)
3. Görögország 3 (2–2-es gólkülönbség)
4. Észtország 0.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!