A háromszéki klub hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy közös megegyezéssel, két játékosukkal is szerződést bontottak, így Răzvan Damian és Ciprian Răduțoiu már nem tartoznak az OSK keretéhez. Korábban már távoztak: Constantin Grecu, Victor Astafei, Dragoș Huiban, Sandu Iovu, Mitra Szilárd és a szenegáli Issa Thiaw, a montenegrói Stefan Nikoliccsal pedig a klub nem hosszabbította meg a nyár folyamán kötött megállapodást.
A jelek szerint Eugen Neagoe vezetőedző előbb a védelmet igyekszik megerősíteni, hiszen a 27 éves horvát védő, Jure Obšivač leigazolása után a klub egy spanyol jobbhátvéd érkezéséről is hírt adott.
A 25 éves, 176 centiméter magas Albert Dalmau Martínez az FC Barcelonánál nevelkedett, de csak a katalánok második csapatában jutott játéklehetőséghez. Karrierje során többnyire spanyol másodosztályú csapatoknál játszott, így megfordult a FC Córdoba és a Hércules Alicante együttesénél, legutóbb pedig az Atletico Levante sorait erősítette. Korosztályos válogatottként tagja volt a spanyol nemzeti csapat U17-es és U19-es keretének.
Bokor János, a Sepsi OSK sportigazgatója megkeresésünkre elmondta, hogy Dalmau már meg is érkezett Sepsiszentgyörgyre, de sikerült megállapodni egy fülöp-szigeteki válogatott játékossal, a balhátvéd Daisuke Satoval is, aki a dán AC Horsens együttesétől érkezik, és korábban már megfordult a hazai élvonalban, a Jászvásári Polinál.
„Dalmau már itt van nálunk, és hétfőn csatlakozik hozzánk Sato is. De ezzel nem állunk meg, még legalább öt-hat játékossal szeretnénk kiegészíteni a jelenlegi játékoskeretet.
Vannak még kiszemelt játékosok, és bízunk abban, hogy hamarosan összeáll majd a végleges keret” – tette hozzá az OSK sportigazgatója.
A háromszékiek technikai stábja is kiegészült, hiszen az egykori válogatott hálóőr, Emilian Dolha személyében új kapusedző is érkezett, a labdarúgók erőnléti felkészítését pedig ezentúl Marius Dima végzi.
A Sepsi OSK egyébként január 12–26. között kéthetes edzőtáborba vonul a törökországi Antalyába, ahol öt felkészülési mérkőzést is játszanak.
Eddig három ellenfél neve ismert: az albán Partizani Tirana, az ukrán FC Olekszandrija és a kazah Kajszar Kizilorda. A piros-fehérek első hivatalos mérkőzésüket a tavaszi idényben a Temesvári Poli ellen játsszák február elején.
Román labdarúgó 1. Liga
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Kolozsvári CFR | 26 | 18 | 5 | 3 | 41–13 | 59 |
| 2. | FCSB | 26 | 16 | 7 | 3 | 52–18 | 55 |
| 3. | CSU Craiova | 26 | 14 | 9 | 3 | 41–26 | 51 |
| 4. | FC Viitorul | 26 | 13 | 5 | 8 | 34–21 | 44 |
| 5. | Astra Giurgiu | 26 | 12 | 8 | 6 | 38–26 | 44 |
| 6. | Bukaresti Dinamo | 26 | 11 | 6 | 9 | 39–31 | 39 |
| 7. | Jászvásári Poli CSM | 26 | 11 | 6 | 9 | 34–31 | 39 |
| 8. | FC Botoșani | 26 | 11 | 6 | 9 | 28–26 | 39 |
| 9. | Concordia Chiajna | 26 | 8 | 4 | 14 | 36–37 | 28 |
| 10. | FC Voluntari | 26 | 7 | 7 | 12 | 25–35 | 28 |
| 11. | Temesvári ACS Poli | 26 | 6 | 9 | 11 | 22–37 | 27 |
| 12. | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 26 | 5 | 4 | 17 | 15–44 | 19 |
| 13. | Medgyesi Gaz Metan | 26 | 2 | 10 | 14 | 14–39 | 16 |
| 14. | Bukaresti Juventus | 26 | 1 | 8 | 17 | 12–47 | 11 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!