Óriási meglepetés született az utolsó fordulóban, az előző két Európa-bajnokságon aranyérmes Padánia csak döntetlent játszott Nyugat-Örményországgal, így rosszabb gólkülönbsége miatt a harmadik helyen végzett a B csoportban, és nem jutott tovább az elődöntőbe. A székely csapat a negyedik helyen zárt, Dél-Oszétia lett az első, míg az örmények a másodikak.
Az A kvartettet Abházia nyerte meg, az utolsó fordulóban döntetlent játszott a házigazda együttesével. A pontosztozkodás a hegyi-karabahiak kiesését jelentette, mivel Chameria (Epirusz) 4–0-ra megverte a csoportutolsó Lappföldet (Sápmi), és a második helyen bejutott az elődöntőbe.
Az előző, észak-ciprusi Eb-n négy közé jutott együttesek közül csak Abházia tudta megismételni jó teljesítményét, a címvédő Padánia és a bronzérmes Székelyföld legfeljebb ötödik lesz. Az ezüstérmes észak-ciprusi válogatott nem nevezett be az idei tornára.
Az 5–8. pozíciókért kiírt helyosztón Székelyföld csütörtökön 17 órakor Martuniban a házigazda Arcah Köztársaság együttesével játszik.
A válogatott az eredmény függvényében pénteken az 5. vagy a 7. helyért lép majd pályára.
A csoport, 3. forduló: Arcah Köztársaság–Abházia 1–1, Chameria–Lappföld 4–0.
A csoport végeredménye: 1. Abházia 7, 2. Chameria 6, 3. Arcah Köztársaság 4, 4. Lappföld 0.
B csoport, 3. forduló: Dél-Oszétia–Székelyföld 2–2, Padánia–Nyugat-Örményország 1–1.
A csoport végeredménye: 1. Dél-Oszétia 7, 2. Nyugat-Örményország 4 (+4-es gólkülönbség), 3. Padánia 4 (+3), 4. Székelyföld 1.
Az elődöntőben: csütörtökön 15 órától Dél-Oszétia–Chameria, 17.30-tól Abházia–Nyugat-Örményország.
Az 5–8. helyekért: csütörtökön 17 órától Padánia–Lappföld és Arcah Köztársaság–Székelyföld.
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
A Sportul Studențesc jégkorongcsapatának játékosa hat hónapos eltiltást és súlyos pénzbüntetést kapott, miután megütötte a játékvezetőt január elején, a Gyergyói Hoki Klub elleni meccsen.
A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbert Kálmánt. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A Nagyváradtól alig néhány percnyi távolságra található nagyürögdi erdőbe költözik át a városközponthoz viszonylag közeli jelenlegi helyéről az állatkert – jelentette be csütörtökön az Ebihoreanul.ro helyi portálnak nyilatkozva Florin Birta polgármester.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!