A csíkszeredai klub honlapjának beszámolója szerint a csapat az elmúlt hétvégén a Fenerbahce magaslati edzőközpontjában mérkőzött meg a húsz csapatos török élvonalbeli bajnokság nyolcadik helyezettjével. A helyszín ismerős volt, hiszen az FK Csíkszereda már a tavaly nyáron is játszott itt barátságos meccset, akkor a házigazda, patinás Fenerbahce volt az ellenfél.
A legendás olasz labdarúgó, Andrea Pirlo által vezetett Karagümrük ellen meglepetésgyőzelmet arattak a székelyföldiek.
A végig kiegyenlített találkozó egyetlen találatát Suciu Tóni szerezte a 38. percben, amikor a jó ütemben kiugró fiatal középcsatár Ivanovici mélységi indítását váltotta gólra. A meccs folyamán mindkét oldalon voltak még lehetőségek, a legnagyobb helyzetet szintén a csíkiak hagyták ki, Gál-Andrezly a kapussal szemben ziccert rontott.
A mérkőzésen Dican Ferenc vezetőedző és stábja mindkét félidőben különböző felállásban küldte pályára csapatát.
Az FK Csíkszeredának ez volt a harmadik nyári félkészülési mérkőzése. A törökországi edzőtábor előtt két hazai élvonalbeli csapattal játszott, a Chindia Târgoviștétől 1–0-ra kikapott, a Konstancai Farul ellen pedig 2–2-es döntetlent ért el.
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!