Hirdetés

Álomkezdés után összeomlás – két pontot bukott Dublinban a magyar válogatott

Varga Barnabás nagyon korán előnyhöz juttatta a magyar nemzeti csapatot
Fotó: Facebook/Magyar Labdarúgó Szövetség

Parádés rajttal indította a világbajnoki selejtezősorozatot a magyar válogatott, ám emberhátrányban nem bírta ki az ír rohamokat: a 93. percben jött az egyenlítés, így Marco Rossi együttese 2–2-vel távozott Dublinból.

A szombat esti kezdés tökéletesre sikerült Marco Rossiék számára: a 3. percben Varga Barnabás csapott le, majd negyedórányi játék után Szoboszlai szöglete után Sallai Roland csúsztatott a hálóba (0–2). További helyzetei is voltak a vendégeknek, de kimaradtak, így a szünetre maradt a kétgólos előny.

A második félidő elején gyorsan szépítettek az írek: egy kavarodás után Evan Ferguson talált be, a VAR sem segített a magyarokon (1–2). Alig három perccel később Sallai durva szabálytalanság után piros lapot kapott, ezzel emberhátrányba került a válogatott.

Hirdetés

Így is ment előre Magyarország, Bolla Bendegúz többször is eldönthette volna a mérkőzést, de nem tudta bevenni Kelleher kapuját. Az utolsó percekben az írek rohamoztak, Dibusz Dénes pedig bravúrok sorát mutatta be. A végén azonban hatalmas nyomás nehezedett a kapura, és a 93. percben Idah teljesen üresen maradt: könnyedén bólintott a hálóba (2–2). A válogatott így két pontot engedett ki a kezéből, és keserű szájízzel várhatja a keddi folytatást, amikor Portugáliát látja vendégül Budapesten.

Hiába kezdett álomszerűen, nem tudott nyerni a magyar válogatott Írországban •  Fotó: Facebook/Magyar Labdarúgó Szövetség Galéria

Hiába kezdett álomszerűen, nem tudott nyerni a magyar válogatott Írországban
Fotó: Facebook/Magyar Labdarúgó Szövetség

Labdarúgó világbajnoki selejtező, F csoport, 1. forduló
Írország–Magyarország 2–2 (0–2),
Gólszerzők: Ferguson (49.), Idah (90+3.), illetve Varga (3.), Sallai (15.)
Kiállítva: Sallai (52.)

A csoport másik mérkőzésén:
Örményország–Portugália 0–5

Az F csoport állása:
1. Portugália 3 pont,
2. Magyarország 1,
3. Írország 1,
4. Örményország 0.
1 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

A játékvezetői testület elismerte, tévesen ítéltek büntetőt az FK Csíkszereda ellen

A Központi Játékvezetői Bizottság (CCA) megtartotta szokásos heti elemzését az elmúlt forduló Szuperliga-mérkőzéseiről, és elismerte, hogy a Bukaresti Dinamo–FK Csíkszereda találkozón Iuliana Demetrescu jogtalanul ítélt tizenegyest a hazai csapat javára.

Diószegi László: a Sepsi OSK sosem adja fel – Helyzetbe hozunk!

A Sepsi OSK klubelnöke, Diószegi László a Helyzetbe hozunk! legújabb részében mesélt a háromszéki klub útjáról, kihívásairól és jövőképéről is. Szóba kerültek a játékvezetői döntések, a székelyföldi futball helyzete és a román bajnokság valós arca.

Székelyhon

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese

Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.

`
Krónika

Magyarokat gyalázni lehet, a különnyugdíjakat kritizálni uszítás?

Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.

Krónika

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások

Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.

Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Ez is érdekelheti

Varga góljával Örményországban is nyertek a magyarok

A magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön este győzött Örményországban a világbajnoki selejtezősorozat 5. fordulójában. Ezzel Marco Rossi együttese megerősítette a pótselejtezőt érő második helyét a csoportban.

Kemény üzenetet küldött a román válogatottnak Bölöni László

Ritkán hallott keménységgel kritizálta a román válogatott játékosait Bölöni László, aki szerint a keret teljesítménye messze elmarad attól, ami ebben a selejtezősorozatban reálisan tőlük elvárható lenne.

A Sepsi OSK és az FK Csíkszereda játékosai kivették részüket a román válogatott sikeréből

A román U19-es labdarúgó-válogatott győzelemmel debütált az Európa-bajnoki selejtező első fordulójában. A Sepsi OSK és az FK Csíkszereda futballistái is hozzátették a maguk részét a sikerhez.

Célkeresztben a focivébé: kezdődik a drámai hajrá az európai selejtezőkben

A 2026-os nyári labdarúgó-világbajnokság selejtezőinek csoportköre a héten befejeződik. Szoboszlaiék bíznak a második hely megtartásában, a románok csupán reménykednek annak megszerzésében. Az alábbiakban csoportonként tekintjük át a jelenlegi állást.

Gólt rúgott a riválisnak Marius Corbu a ciprusi bajnokságban (videóval)

A Székelyföld Labdarúgó Akadémia neveltje, Marius Corbu ismét eredményes volt a ciprusi élvonalban: csapata, az APOEL Nicosia 2–2-es döntetlent játszott városi riválisa, az Omonia Nicosia otthonában, a bajnokság 10. fordulójában.

Kimaradt a csapatkapitány a román válogatott keretéből

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu kijelölte a keretet a Bosznia-Hercegovina és San Marino elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésekre, amelyeken a korábbi csapatkapitány biztosan nem játszik.

A Ferencváros legyőzte a Ludogorecet, a harmadik az Európa Ligában

A Ferencváros 3–1-es győzelmet aratott bolgár Ludogorec felett a labdarúgó Európa Liga alapszakaszában, a magyar bajnok a főtábla harmadik helyén található.

Korai kiállítás pecsételte meg a sorsát, megégett az FCSB Svájcban

Korán emberhátrányba került a Basel elleni idegenbeli mérkőzésen az FCSB a labdarúgó Európa-liga csoportkörének 4. fordulójában, így esélye sem maradt a papíron is jóval esélyesebb svájci ellenféllel szemben.

Két újonc támadó a magyar válogatott keretében

Bárány Donát és Redzic Damir személyében két újonc kapott meghívót a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely a jövő héten sorra kerülő, örmények és írek elleni világbajnoki selejtezőkre készül.

Kovács István vezeti a BL csúcsrangadóját, a Liverpool–Real Madrid mérkőzést

A nagykárolyi Kovács István játékvezető fújja a sípot a játékhét legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapásán, a keddi Liverpool–Real Madrid Bajnokok Ligája-találkozón.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!