Hirdetés

Álom után rémálom: lekerülhet a sporttérképről a brassói labdarúgás

Jelenleg a 3. Liga felsőházi rájátszásában küzd a brassói gárda, de viharfelhők közelítenek a csapat irányába
Fotó: László Ildikó

Viharfelhők gyülekeznek a brassói futballklubok fölött: az önkormányzat leállította a sporttámogatásokat, a leginkább érintett egyesületek – a Brassói SR, a Kids Tâmpa és a Transilvania – pedig jelenleg a túlélésért küzdenek.

2025. április 22., 13:30

A Brassói SR ambiciózus célokat fogalmazott meg: tavaly októberben a klub vezetősége egy városi támogatással közösen kidolgozott projektet mutatott be, amelynek célja az volt, hogy 2026-ig visszajuttassa az együttest a másodosztályba. A tervhez 1,3 millió lejes támogatási szerződést írtak alá, amely köz- és magánfinanszírozásra épült.

Hirdetés

A támogatás nyomán elindult az átalakítás: saját irodát nyitottak, sportigazgatót neveztek ki, megerősítették a pénzügyi és jogi hátteret, rutinos játékosokat igazoltak, és beépítették a klub struktúrájába a 13 utánpótlás- és női csapatot, hogy megfeleljenek a 2. Liga indulási követelményeinek.

Gyorsan rémálommá változott a helyzet

A lendületes fejlődés hirtelen megakadt: két héttel ezelőtt újabb egyeztetésre hívták a városházára Brassó legnagyobb klubjait, ahol szóban közölték velük, hogy leáll minden támogatás – és a már aláírt projekteket is lezártnak tekintik.

Sőt, felmerült annak lehetősége is, hogy a 2024-re már lezárt pályázatoknál vissza kell téríteni az elnyert támogatásokat.

A Brassói SR hivatalos levélben kérte a döntés jogi indoklását, választ azonban azóta sem kaptak.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

A klub jelenleg 1,6 millió lejes finanszírozási hiánnyal küzd: a 2024. november–decemberi időszakra ígért 300 000 lejt, valamint a 2025-re előirányzott 1,3 millió lejt sem folyósították.

Magántőkéből működik a klub – de meddig?

Az idei naptári évben kizárólag két befektető, Cenk Firat és Simon Partridge tartotta életben az egyesületet: az elmúlt három hónapban összesen 400 000 eurót fordítottak a klub fenntartására. Ebből finanszírozták a játékosok és a szakmai stáb bérét, a hazai és idegenbeli mérkőzések szervezését, az edzéshelyszíneket, az orvosi és biztonsági szolgáltatásokat, az utánpótlás működését, valamint a Román Labdarúgó Szövetség felé fennálló kötelezettségeket.

Ennek köszönhetően a felnőtt csapat és a 139 utánpótlás-játékos hétről hétre pályára léphetett. Októbertől februárig minden fizetés időben megérkezett, a klub működése stabilizálódni látszott – most azonban újra kritikus a helyzet.

A klub nyílt felhívással fordult a helyi döntéshozókhoz és vállalkozókhoz:

„Felszólítjuk Brassó politikusait, üzletembereit és közösségi vezetőit, hogy álljanak a helyi csapat mellé, és segítsenek megmenteni azt” – áll az egyesület közleményében.

A tét óriási: egy ambiciózus projekt jövője, a klub sorsa és több száz fiatal sportoló álma forog kockán.

Fény az alagút végén: összefogott a Colțea és a Steagul Roșu

Miközben a brassói futball súlyos krízissel küzd, akadnak biztató fejlemények is. A Brassói Colțea és az ACS Steagul Roșu hivatalosan is együttműködési megállapodást kötött az utánpótlás-nevelés fejlesztésére.

Céljuk, hogy egységes és hatékony képzési rendszert alakítsanak ki, amely hosszútávon biztosíthatja a fiatal tehetségek fejlődését.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

A partnerség olyan környezetet kíván teremteni, amely a teljesítményt helyezi előtérbe, és megalapozza a versenyképes felnőttcsapatok építését.

„Szerettünk volna szorosabb kapcsolatot kialakítani más brassói klubokkal. Most örömmel jelenthetjük be, hogy sikerült megállapodnunk az ACS Steagul Roșuval. Egy olyan hagyományos utánpótlásműhelyről van szó, amelyre bátran lehet építeni” – mondta Liviu Nicolae, a Colțea edző-koordinátora.

Edi Gherghe, a Steagul Roșu elnöke szerint ez a lépés mindkét fél számára lendületet adhat: „Közösen fejlesztjük tovább a gyermek- és ifjúsági részleget, és bízom benne, hogy ez a projekt idővel meghozza a gyümölcsét – akár a felnőttcsapat szintjén is” – vázolta fel a klubelnök.

A Colțea és a Steagul Roșu partnersége üdítő kivételt jelenthet ebben a nehéz időszakban – és talán új reményt adhat a brassói futball jövőjének.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Megszerezte első győzelmét Ilyés Róbert a Szatmárnémeti VSK-val

Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Levenné a fölösleges terheket a csapatvezetők válláról az újdonsült Hargita megyei focielnök

Egyöntetű szavazással Hompoth Dezsőt választották a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület elnökévé a következő négy évre. A székelyudvarhelyi sportvezetőt a terveiről és a megyei labdarúgás előtt álló feladatokról kérdeztük.

Az FK Csíkszereda két fiatalja kapott behívót a korosztályos válogatottakba

Összegyűl a román U16-os és U17-es korosztályú labdarúgó-válogatott, mindkét együttes keretébe az FK Csíkszereda egy-egy játékosa kapott behívót.

Három év felfüggesztettet kapott a Sepsi OSK korábbi kapusa

Jogerősen három év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Răzvan Begant. A Sepsi OSK korábbi kapusának egy bukaresti bántalmazás miatt 30 ezer eurós kártérítést is fizetnie kell.

Tamás Zoltán átadja a stafétát: 27 év a Hargita megyei futball szolgálatában

Új elnöke lesz a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesületnek. Tamás Zoltán az első mandátumának körülményeiről, a megyei labdarúgás fejlődéséről, az eredményekről és a még megoldásra váró feladatokról is beszélt. Nyugodt szívvel adja át a stafétát utódjának.

Elutasították a fellebbezést, Burleanu marad az FRF élén

Elveszítette a Nemzetközi Sportdöntőbíróságon (TAS) indított eljárását Ilie Drăgan, aki Răzvan Burleanu negyedik egymást követő elnöki mandátumát támadta meg. A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnöke így legalább 2030-ig hivatalában marad.

Válsághelyzetben vette át új klubját, de nem hátrál meg a kihívásoktól László Csaba

Pályafutása során sokadszor vállalta el mélyponton lévő csapat irányítását a rutinos székelyudvarhelyi szakember. László Csaba a Székely Sportnak elmúlt egy évnyi szünetéről és az albániai kinevezés hátteréről is mesélt.

Megbüntette az italozó stábtagokat a román szövetség

Fizetéscsökkentéssel szankcionálta a Román Labdarúgó-szövetség az U21-es válogatott négy stábtagját, miután érintettek voltak a hivatalos program elhagyásában.

Románia és Magyarország is dobogós lett az U23-as minifoci Eb-n

Románia a második, Magyarország a harmadik helyen végzett a héten Horvátországban rendezett U23-as korosztályú minifoci Európa-bajnokságon.

Egyetlen pályázó van a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület elnöki tisztségére

Jóváhagyták a jelöléseket a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) október 22-i tisztújító közgyűlésére. Az elnöki és az alelnöki tisztségre is egy-egy jelölt indul. Megszavazzák a különböző bajnoki osztályok és szakágak képviselőit is.

Olyan akart lenni, mint Hagi, játékvezetőként jutott a csúcsra Kovács István

A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!