A meccs előtti este, az utolsó pillanatban érkezett meg a csütörtökön bemutatott Margarita Panova zöldkártyája, így játszani tudott Alexandria ellen. Mădălina Marinescu személyes problémák miatt nem vett részt a mérkőzésen.
Az első tíz percben csak kóstolgatták egymást a felek. Ezt követően a Vasas Femina játékosai produkciója feljavult, ez pedig gyorsan gólhoz vezetett,
a 19. percben Dávid Márta labdát szerzett a középpályán, két embert kicselezett, és kilőtte az alsó sarkot.
Nem sokkal később egy hatalmas udvarhelyi védelmi hiba miatt egyenlítési lehetőséghez jutott Alexandria, ám csatáruk nem tudott gólt rúgni. A játékrész hajrájában megduplázhatta volna előnyét a Vasas Femina, Panova ellen szabálytalankodtak a hazai tizenhatoson belül, a jogos büntetőt viszont Anamaria Vlădulescu kihagyta.
A második félidőben is az udvarhelyi lányok akarata érvényesült a pályán, ám Tóásó Andrea a hálóőrrel szemben fölé lőtt, majd Nadejda Colesnicenco három méterről nem találta el a kaput. Ahogy a fociban lenni szokott, a sok kihagyott helyzet megbosszulta magát, a 80. percben egy védelmi hibát követően (kezezés a 16-oson belül) a Vasas Femina korábbi csatára, Anamaria Vasile büntetőből egyenlített.
Ezt követően még próbált újítani a Vasas, de igazi nagy helyzetet nem tudott már kialakítani.
„Ott hagytunk sajnos két pontot, de biztató a kezdés, a lányok nagyon ügyesen játszottak, jó úton haladunk. Az új igazolások is nagyon ügyesek voltak – mondta László Béla, a Vasas Femina elnöke. – Egy hónap van a következő meccsig, pontra kell tenni a dolgokat addig” – tette hozzá.
Geréd Erika, Péter Kata, Krall Tímea az U19-es válogatottal mennek Litvániába.
Női labdarúgó 1. Liga, 1. forduló:
Universitatea Alexandria–Székelyudvarhelyi Vasas Femina 1–1 (0–1),
gólszerző: Dávid (19.). Vasas Femina: Kajtár Linda – Benő Krisztina, Péter Kata, Kis Anita, Krall Tímea, Geréd Erika, Tóásó Andrea (65., Tamás Tímea), Anamaria Vlădulescu, Nadejda Colesnicenco, Dávid Márta, Margarita Panova.
További eredmények:
Marosvásárhelyi ASA–CSȘ Târgoviște 1–2 (1–1),
Kisbecskereki Fortuna–Temesvári CFR 0–2 (0–1),
Borgóprundi Heniu–Real Craiova 0–3 (zöld asztalnál, nem volt orvos),
Kolozsvári Olimpia–Bukaresti Fair Play – vasárnap 11 órakor.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!