Hirdetés

Alaposan megizzadt a továbbjutásért az FK Csíkszereda az SZFC otthonában

Mindkét fél beleadott apait-anyait
Fotó: László Ildikó

Ahogy várható volt, kiélezett csatát hozott a labdarúgó Román Kupában szerdán délután rendezett Hargita megyei párharc. Az első félidőben az FK Csíkszereda akarata érvényesült, a másodikban viszont nagyon feljavult a házigazda Székelyudvarhelyi FC játéka.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Az SZFC vadonatúj, narancssárga szerelésben játszott, míg a vendég csíkiak tiszta fehérben léptek pályára. A sétatéri stadion lelátójára több mint ötszázan ültek le, és már az első percekben mindkét kapu előtt helyzeteket láthattak. Ezután az FK átvette a mérkőzés irányítását, Magyari lövése tévesztett célt, majd egy előre rúgott labdánál ugyanő került ismét ziccerbe, a kifutó Vlasát is kicselezte, ám kiszorított szögből leadott emelése elkerülte az üresen maradt udvarhelyi kaput.

Hirdetés

A csíki nyomás nem szűnt meg, és ez végül gólhoz vezetett, a 17. percben egy szabadrúgásnál az udvarhelyi védelem hibázott, a labda Jelenához került, a csatár közelről a hálóba bombázott (0–1).

A gólt követően sem adta át a kezdeményezést házigazdájának a csíki együttes, mezőnyfölényéből apróbb helyzetekre futotta, a legnagyobb ismét Magyari nevéhez fűződött, aki a 16-os vonaláról fordulatból a keresztléc fölé durrantott.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

A második játékrészben bemutatkozott az SZFC-nél a Sepsi OSK-tól átigazolt Sergiu Șerban, a hazaiak pedig nagyon motiváltan jöttek ki az öltözőkből. Gavîrliță rögtön ziccerbe is került, ám nem volt erő a lövésében, így Karácsony könnyedén védett.

Az aktívabb SZFC többet birtokolta a labdát, főleg a jobbszélen bontotta meg többször is a csíki védelmet, ám helyzetig nem tudott jutni. A vendégek távoli lövésekkel próbálkoztak, Jebari, majd Veres sem találta el a kaput. A 61. percben gólt szerzett az SZFC, Gavîrliță közeli találatát les miatt érvénytelenítette a játékvezető.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

A vezetőedzők ezután cserékkel próbálták felfrissíteni csapataikat. Az SZFC tovább nyomott, a 75. percben veszélyes szabadrúgáshoz jutott, középen, a 16-os vonaláról, Lázár alig tévesztett célt – nagy lehetőség maradt ki. Ezt szinte büntette az FK, Györgyi robogott el a bal szélen, betört, ziccerben viszont az oldalhálót találta el.

Az izgalmak pedig maradtak a meccs hajrájára is, Boția óriási lehetőséget hagyott ki, majd Gavîrliță erős lövését Karácsony nagyszerűen védte. A feszültség az utolsó percekben fokozódott, három csíki játékos is sárga lapot kapott, egy udvarhelyi beadásnál a hazaiak büntetőt reklamáltak, majd egy szögletet követően kisebb kakaskodás is kialakult.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

A kupameccs utolsó lehetősége a vendégeké volt, egy újabb udvarhelyi szögletet követően Makrai futott el egyedül a jobb szélen, elfektette Vlasát is, túlságosan kivárt, így lövését az egyik visszaérő védő a gólvonalról menteni tudta.

A meccset végül nehezen, de megnyerte az FK Csíkszereda, így bejutott a playoffkörbe, míg a Székelyudvarhelyi FC emelt fővel búcsúzik a sorozattól.

A csíkiakra hosszas utazás vár, hiszen szombaton délben a Vajdahunyadi Corvinul vendégei lesznek – a Hunyad megyeiek szerdán a kupában 4–1-re nyertek a Jiul Petroșani otthonában. Az SZFC jövő hét végén kezdi a 3. Liga új szezonját, a Kézdivásárhelyi SE-t fogadja majd.

Labdarúgó Román Kupa, 3. forduló:

Székelyudvarhelyi FC–FK Csíkszereda 0–1 (0–1),

gólszerző Jelena (17.).
SZFC: Vlasa - Aszalos, Cîrstian, Kovács, Hadnagy (Lázár, 62.), Sebestyén (Șerban, a szünetben), Antal (Boţia, 69.), Marucza, Farkas (Imets, 80.), Gavîrliță, Becze. Vezetőedző: Lucian Nicolau.
FK: Karácsony - Csiszér (Szabó, 65.), Berkeczi, Kelemen, Vita, Rónai (Kárándi, 65.), Veres (Pintér, 65.), Csürös, Magyari, Jebari (Györgyi, 72.), Jelena (Makrai, 80.). Vezetőedző: Ilyés Róbert.
•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kikerült a román válogatott keretéből Marius Corbu

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Ez is érdekelheti

Hatgólos székely rangadón aratta első győzelmét a Kézdi SE, Kovászna Brassóban kapitulált

Gergely Alpár mesterhármasával a Kézdivásárhelyi SE nyerte a Gyergyószentmiklósi VSK elleni székely rangadót a labdarúgó 3. Liga 4. fordulójában. Kovászna ezúttal sem járt szerencsével, Brassóban szenvedett vereséget.

Csak döntetlenre futotta az SZFC-től a sereghajtó ellen

Egy ponttal tér haza a Ceahlăul Piatra Neamț elleni kiszállásáról a Székelyudvarhelyi FC, szombaton délután 1–1-es döntetlent játszott a labdarúgó 3. Liga 1-es csoportjának negyedik fordulójában.

Egyelőre megállíthatatlanok a Sepsi OSK fiataljai a 3. Ligában

Negyedik mérkőzését is megnyerte, folytatja hibátlan menetelését a labdarúgó 3. Ligában a Sepsi OSK ifjúsági csapata, amely a 4. fordulóban a Brassói Kids Tâmpát gyűrte le.

Hibátlan maradt a Sepsi OSK II., emberhátrányban ért el döntetlent a KSE

A KSE félidőben még vezetett, de aztán emberhátrányban nem tudta megtartani előnyét a labdarúgó 3. Liga 3. fordulójában. A Sepsi OSK II. sima győzelmet aratott, míg a Kovásznai Kárpátok elszenvedte harmadik vereségét.

Pontot szerzett Putnán az SZFC, első győzelmét ünnepli a VSK Gyergyó

A Székelyudvarhelyi FC 1–1-es döntetlent játszott a Bradul Putna otthonában a labdarúgó 3. Liga harmadik fordulójában, míg a Gyergyószentmiklósi VSK 4–2-re legyőzte a CSM Pașcanit, ezzel megszerezte idénybeli első győzelmét.

Városon belül költözik a Brassói Corona, a Kovásznát már az új helyszínen fogadják

A Kárpátok helyett a Metrom Stadionban játssza hazai mérkőzéseit a labdarúgó 3. Ligába frissen feljutott Brassói Corona. A sportlétesítmény jelenleg felújítás alatt áll, hogy megfeleljen a szövetség előírásainak.

Elherdálta a helyzeteit a KSE, elkésett a hajrával a Kárpátok

Gondjai akadtak a helyzetkihasználással, így egy ponttal kellett beérnie a Kézdivásárhelyi SE-nek a vendég Bákó ellenében, míg a remekül hajrázó Kovásznai Kárpátok Zernyesten szenvedett vereséget a labdarúgó 3. Liga második játéknapján.

Visszahelyeznék Brassót a focitérképre, közel tízezer férőhelyes stadiont építenek

Fontos lépést tettek a brassói Ifjúsági Stadion (Stadionul Tineretului) újjáépítése felé: aláírták a beruházás kivitelezési szerződését. Az új aréna közel tízezer néző befogadására lesz alkalmas, és az UEFA előírásainak is megfelel majd.

A cserék szállították a három pontot az OSK II-nek

Második mérkőzését is megnyerte a Sepsi OSK farmcsapata, amely a labdarúgó 3. Liga 2. fordulójában fordulatos párharcban gyűrte le a Tricolorul Breazát. Nagy Sándor remekül nyúlt bele a mérkőzésbe, a kispadról beálló játékosok döntötték el a találkozót.

A végén mindkét csapat kihagyta a meccslabdát Udvarhelyen

Kemény, végig izgalmas meccset játszott egymással a Székelyudvarhelyi FC és a CSM Vaslui a labdarúgó 3. Liga fordulójában, a péntek délutáni találkozót mindkét csapat megnyerhette volna, ám nem tudták kihasználni meccslabdájukat.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!