Néhány napot a törökországi Belek városában tölt el a Sepsi OSK, a programban pedig három felkészülési megmérettetés is szerepel. Hétfőn délután a belga másodosztályban vitézkedő WD Molenbeek volt az ellenfele, azonban a háromszéki együttes csak szépíteni tudott, 3–1-re kikapott.
Kedden délután a nagyobb erőt képviselő Young Boys ellen bizonyíthatott volna, ellenlábasa az elmúlt években dominálta a svájci élvonalbeli bajnokságot. Valentin Suciu vezetőedző ezúttal is felforgatott kezdőcsapatot küldött a pályára, új stratégiák és taktikák gyakorlása céljából.
A Young Boys az első félidőben kétszer is betalált, ezzel szemben a Sepsi OSK játéka halvány volt, nem jelentett túl sok veszélyt a svájci kapura. Nem sokat változott a játék képe a második felvonásban sem, a berni gárda dominált, a piros-fehérek pedig igyekeztek csökkenteni a hátrányt.
Negyedórával a vége előtt már három volt közte,
a hajrában pedig érdekes jelenetek következtek, ugyanis a játékvezető egy olyan szabálytalanságért ítélt büntetőt a sepsiszentgyörgyieknek, ami a tizenhatoson kívül történt.
A tizenegyest Marius Coman ugyan értékesítette, de még erre is válaszolt a Young Boys, így végül 4–1-es vereséget szenvedett el az OSK.
Még pár napot Törökországban tartózkodik a gárda, amely január 10-én a Nyíregyházi Spartacus FC-vel is megmérkőzik.
A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.
Története legsúlyosabb vereségét szenvedte el a Sepsi OSK az FC Botoșani otthonában, Ovidiu Burcă pedig nem keresett kifogásokat a lefújás után. A háromszékiek vezetőedzője szerint csapata fizikálisan és mentálisan is alulmaradt ellenfelével szemben.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.
Megemeli az új lakossági ajánlatában szereplő árait Románia legnagyobb villamosenergia-termelője, a Hidroelectrica. Az áramszolgáltató az ország legalacsonyabb árainak köszönhetően már több mint 1,2 millió háztartási fogyasztó energiaszolgáltatója.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!