A román sportportálok információi szerint Mircea Lucescu egy komplex, krónikus betegség miatt kezelési programba került. A román válogatott szövetségi kapitányánál az év végén már jelentkeztek szívproblémák, emiatt kihagyta a világbajnoki selejtezők sorsolását is.
Januárban egy súlyos influenza – magas lázzal, antibiotikumokra nem reagálva – tovább rontotta az állapotát, az orvosok pedig erős fertőzést, valamint szív- és légzési elégtelenséget állapítottak meg.
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) egyelőre kivár, ugyanakkor a márciusi világbajnoki pótselejtező közelsége miatt számol azzal a forgatókönyvvel is, hogy Lucescu nem lesz százszázalékos állapotban.
Románia március 26-án Törökország ellen lép pályára, győzelem esetén öt nappal később döntőt játszana.
A szövetségen belül felmerült egy tartalékmegoldás lehetősége is, arra az esetre, ha a kapitány egészségi okokból nem tudná vállalni a teljes felkészítést és irányítást. Lucescu a közelmúltban szűk körben jelezte, hogy szükség esetén félreállna, ugyanakkor úgy látja, jelen helyzetben kevesen vállalnák el a válogatott irányítását.
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Meghökkentő bejelentést tett hétvégén Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke: megfontolják vagy elgondolkodnak azon, hogy kilépnek a Református Egyházak Világközösségéből, vagy pedig felfüggesztik tagságukat.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!