Bátran kezdett az FCSB a cseh fővárosban, az elején két nagy lehetősége is volt, ezeket azonban Băluță és Șut kihagyta. Ezután enyhe mezőnyfölényben játszott a Sparta, de veszélytelenek voltak a kapura, csak egy távoli lövéssel próbálkoztak. A másik oldalon ismét a román együttes volt közelebb a vezetés megszerzéséhez, Miculescu lövése pontatlan volt.
A szünethez közeledve felerősödtek a csehek támadásai, kissé megingott a vendégek védelme, Haraslin került remek lövőhelyzetbe a tizenhatoson kívül, de fölé vágta, és Sorensen közeli fejese is célt tévesztett.
Az első kaput eltaláló lövést az FCSB jegyezte a 40. percben, Daniel Popa helyzeténél a hazaiak kapusa magabiztosan védett.
Fordulás után több ígéretes támadást vezetett Elias Charalambous csapata, de ezeket nem sikerült lövéssel befejezni, majd a 60. percben nagyot hibáztak védelemben, Băluță nem tudta kihasználni.
Az ezt követő szögletből azonban Dawa fejjel már betalált és előnyhöz juttatta az FCSB-t.
Egyből támadásba lendült a házigazda, a hajrában nyomás alá helyezte a román kaput, és a 78. percben szintén szöglet után kiegyenlített Olatunji góljával. A hosszabbításban Birmancevic a kapufát találta el, majd rögtön ezután egy hosszú bedobásnál nem tudtak felszabadítani a vendégek védői, Kairinen pedig betalált, és úgy tűnt, hogy a csehek fordítottak.
A találatot azonban a videóbíró segítségével érvénytelenítették, mivel ezt megelőzően szabálytalankodtak Edjoumával szemben.
A legvégén az FCSB is megnyerhette volna az összecsapást, de Luis Phelipe lövését blokkolták, így maradt az 1–1-es döntetlen, a továbbjutás jövő héten kedden Bukarestben dől el.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!