Nyolc együttes vág neki az élvonalbeli kiírásnak, köztük a két székelyföldi gárdával. A sorsolásból kiderült, hogy a frissen feljutott udvarhelyi klub a szintén újonc Szamosújvári Atletic Olimpia otthonában kezd majd. A Vasas Femina ellenlábasa tavaly ugyancsak a másodosztályban szerepelt, a kettes csoportban úgy végzett az élen, hogy 14 mérkőzést megnyert és csupán kettőt bukott el.
Az FK Csíkszereda Nagyszebenben kezdi a pontvadászatot az FC Hermannstadt otthonában.
Az első játéknapot augusztus 25-én rendezik, a kezdési időpontokról később döntenek majd.
A bajnokság lebonyolítása
Az alapszakaszban mindegyik csapat kétszer találkozik egymással, értelemszerűen egyszer hazai, egyszer idegen környezetben. A klubok összesen 14 mérkőzést játszanak, így alakul ki a sorrend. A 14 játéknapot követően az első négy helyezett a felsőházi rájátszásban folytatja, míg a maradék négy az alsóházban küzdhet meg egymással. Itt mindenki csatázik mindenkivel, mindegyik együttes kétszer szerepel otthon és kétszer idegenben, így összesen 26 meccset játszik majd egy gárda az idei kiírásban és úgy születik meg a végső sorrend.
Az első forduló párosítása (augusztus 25.):
Kolozsvári U–Konstancai Farul,
FC Hermannstadt–FK Csíkszereda,
Gyulafehérvári Unirea–Besztercei Gloria,
Szamosújvári Atletic Olimpia–Székelyudvarhelyi Vasas Femina.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!