Hirdetés

A vásárhelyiek és a nyárádtőiek a felsőházért, a régeniek az élmezőnyért küzdenek

A szászrégeni csapat a költségvetés szempontjából nem tudja felvenni a versenyt a marosvásárhelyiekkel, de a pályán megnehezítheti a feladatukat
Fotó: Haáz Vince

Akárcsak az előző bajnokságban, az új idényben is három Maros megyei csapat, a Marosvásárhelyi SE, a Nyárádtői Unirea és a Szászrégeni Avântul érdekelt a romániai labdarúgás harmadik vonalában. Körkép.

A marosvásárhelyi csapat felkészülési időszakának vége nem úgy sikerült, ahogy szerették volna, az ellenfelek – amelyek mind velük együtt a bajnokság 9-es csoportjában szerepelnek – ugyanis sorra mondták le a korábban lekötött barátságos meccseket.

„A felkészülési időszakban az eltervezett munkát végre tudtunk hajtani, viszont megnehezítette a dolgunkat az, hogy a Gyulafehérvári CSU, a Medgyesi SK, a Kolozsvári Viitorul és a Besztercei Gloria szinte az utolsó pillanatban mondta le ellenünk a barátságos mérkőzéseket, majd meglepően tapasztaltam, hogy utána más meccseket mégis játszottak.

Ez nem segítette a felkészülésünket, mert volt egy előre eltervezett programunk, amit két nappal előtte nehéz átírni, illetve ellenfelet találni”

– nyilatkozta Sütő Szilárd, a Marosvásárhelyi SE vezetőedzője.

Hirdetés

Mint ismertette, helyette a Maros megyei 4. Ligában szereplő Erdőszentgyörgy ellen játszottak edzőmeccset, amelyet 10–1-re nyertek meg. Bár nagy volt a különbség a két csapat között, mégis jó volt, hogy beugrottak, mert így nem telt el az elmúlt hét, úgy, hogy ne tudjanak barátságos találkozót játszani.

Szeretnének előrébb lépni

Sütő Szilárd kiemelte, a két megyei vetélytárs Szászrégen és Nyárádtő elleni két korábbi kupamérkőzés viszont nagyon jól szolgálta a felkészülésüket, valamint pozitív, hogy nagyon kevés sérültjük van, de sajnos Lukács Raymond a Nyárádtővel szemben szenvedett egy vállsérülést.

A Marosvásárhelyi SE keretében az utóbbi időben történt néhány változás,

a hátvéd Csiki Norbert Magyarországra a harmadosztályú Karcagi SE csapatához igazolt, míg a támadó Fehér Szilárd ugyancsak a 3. Ligában a Sepsi OSK II-nél folytatja. Újdonság, hogy a klub utánpótlásából felkerült a felnőtt együtteshez Kiss Ronaldo, a tehetséges fiatal a kerettel együtt készül.

Két héttel ezelőtt a nyárádtőiek fölényes játékkal, sok helyzetet kidolgozva 2–1-re nyerték meg  a marosvásárhelyi  kupamérkőzést •  Fotó: Horváth Bálint Ottó Galéria

Két héttel ezelőtt a nyárádtőiek fölényes játékkal, sok helyzetet kidolgozva 2–1-re nyerték meg a marosvásárhelyi kupamérkőzést
Fotó: Horváth Bálint Ottó

A csapat pénteken 18 órától a víkendtelepi pályán a Nyárádtői Unirea ellen hazai pályán kezdi a bajnokságot. „A Nyárádtőt jól ismerjük a tavaly szezonból, illetve az idei kupamérkőzés után. Jól szervezett klub, sok minőségi játékossal, a keretet átalakították, és még erősebbé váltak” – közölte az ellenfélről Sütő Szilárd. Hozzátette,

ez a meccs teljesen más lesz, mint a kupamérkőzés, amelyen a nyárádtőiek nagy fölényben játszottak és 2–1-re nyertek ugyancsak Marosvásárhelyen.

A célokról a magyarországi szakvezető úgy fogalmazott, egyértelmű, hogy szeretnének előrébb lépni az előző szezonhoz képest, amikor az alsóház második helyén végeztek. „A célunk évről évre fejlődni, a tavalyi komoly tanulási idény volt, az új bajnokságban azért dolgozunk, hogy előrébb tudjunk lépni. Tudjuk, hogy a Gyulafehérvári Unireának, a Medgyesnek és a Nyárádtőnek is komoly céljai vannak, de a Kudzsirral is számolni kell.

Nagyon erős csoport lesz, ettől függetlenül szeretnénk bekerülni az első négy közé, a felsőházi rájátszásba”

– jegyezte meg Sütő Szilárd.

Újabb próbát tesz Nyárádtő

A Nyárádtői Unirea az előző szezonban a csoport egyik meghatározó csapatának bizonyult, egy párharcra volt a 2. Ligába való feljutástól, a harmadosztályú bajnokság osztályozójának döntőjéig jutott, ahol viszont mindkét mérkőzést elveszítette a Vajdahunyadi Corvinullal szemben.

Az új szezonban is hasonló a célkitűzése, Adrian Pop klubelnök elmondása szerint lépésről lépésre kell haladjanak, az első számú céljuk a felsőházi rájátszásba jutás, majd ott az osztályozót jelentő első két hely megszerzése, és ha ezt elérik szeretnék azt, hogy feljussanak a 2. Ligába.

A Nyárádtői Unirea kerete még erősebb vált •  Fotó: Haáz Vince Galéria

A Nyárádtői Unirea kerete még erősebb vált
Fotó: Haáz Vince

Ami a játékoskeretet illeti, az alapemberek maradtak, kivéve a csapatkapitány Florin Istrate, aki már nem tagja a csapatnak. Melléjük tapasztalt labdarúgókat igazoltak, mint a Sepsi OSK korábbi meghatározó középpályása, Fülöp István, a Székelyudvarhelyi FC volt csapatkapitánya, Cătălin Savin, vagy az angolai származású, portugál állampolgár Amancio Fortes, de több tehetséges fiatal játékos is érkezett.

Tudják, hol a helyük a szászrégeniek

A Szászrégeni Avântul vezetőedzője, Andrei Enyedi megjegyezte, olyan klubot alkotnak, amely a költségvetését tekintve nem tud versenyezni például a két megyei vetélytárs Nyárádtővel és a Marosvásárhelyi SE-vel, amelyeknek nagyobb céljaik vannak, és mögöttük a harmadik számú csapatnak számítanak a megyében.

Nekünk van egy stabil költségvetésünk, nem tudjuk átlépni a határt és nagy fizetéseket igénylő játékosokat igazolni. A fiatal labdarúgók nevelésére összpontosítunk és igyekszünk lehetőséget biztosítani a környékbeli játékosoknak”

– mutatott rá az edző.

A felkészülésükről elmondta, fontos volt, hogy a nyári időszakban ne legyenek sérült játékosok, ilyen szempontból elégedett az edzőtáborral. Az előző szezon második felében ugyanis a sok sérülés megnehezítette a feladatukat, mert a felsőházi rájátszásért is versenyben lehettek volna tavasszal, de végül a bennmaradásért kellett küzdeniük.

Andrei Enyedi sokkal nehezebb szezonra számít •  Fotó: Facebook/CSM Avântul Reghin Galéria

Andrei Enyedi sokkal nehezebb szezonra számít
Fotó: Facebook/CSM Avântul Reghin

A tavalyi keretre alapoznak, lényeges, hogy a sérüléssel küszködött alapjátékosok teljesen felépüljenek, mint Vlad Bujor, Sergiu Chirilă, Adrian Murar, Luca Paul, Cătălin Bugnar, vagy az egyik új igazolás, Cristian Merdariu. Utóbbi mellett még két új labdarúgó érkezett, Potor Dávid és Grosz Erik.

Andrei Enyedi sokkal nehezebb szezonra számít, úgy véli, erősebb és kiegyensúlyozottabb a mezőny, számos csapat küzd a felsőházért és az osztályozós helyekért. Köztük van a Kudzsiri Metalurgistul is, amely ellen pénteken 18 órától idegenben kezdik a bajnokságot.

Önbizalommal készülünk, amennyiben ebben a szezonban nem lesznek keretproblémáink, nehezen megverhető csapat leszünk, ebben biztos vagyok. Reális célkitűzésünk az első hat helyek között végezni, ezzel elégedettek lennénk”

– közölte a szakvezető.

Labdarúgó 3. Liga, 2023–2024-es szezon, 9-es csoport, alapszakasz, 1. forduló

szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Két év jogi harc után felmentették a csíki vezérszurkolót

Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.

Kirúgták a Sepsi OSK korábbi edzőjét a harmadosztályú klubtól

Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.

Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

`
Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Ez is érdekelheti

Alkotmányellenes a Novák-törvény, az FK Csíkszereda elnöke szerint szemléletet kell váltani

Románia Alkotmánybírósága alkotmányellenesnek nyilvánította az egykori sportminiszter, Novák Károly Eduárd nevéhez köthető törvényt, amely előírta volna, hogy a hazai versenyeken legalább 40%-ban román sportolókat kell szerepeltetni.

Suciu Valentin elárulta távozása valódi okait

A Kézdivásárhelyi SE elleni döntetlent követően felállt a harmadosztályos Șoimii Gura Humorului labdarúgócsapatának kispadjáról Suciu Valentin. A sepsiszentgyörgyi szakembert távozásának okairól, bukovinai tapasztalatairól és jövőbeli terveiről kérdeztük.

Kirúgták a Sepsi OSK korábbi edzőjét a harmadosztályú klubtól

Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.

Kétarcú székely mérleg a rájátszásban: gödörben a szentgyörgyi fiatalok, stabil a Hargita megyei páros

Féltávnál, négy forduló után vegyes képet mutatnak a székelyföldi csapatok a labdarúgó 3. Liga rájátszásában: a felsőházban a Sepsi OSK II. gödörbe került, míg a play-outban a Székelyudvarhelyi FC és Gyergyószentmiklósi VSK meggyőzően teljesít.

Győzelemmel felérő döntetlen: 58 percet emberhátrányban játszva ikszelt a KSE

Magas tempójú, látványos mérkőzésen ért el értékes döntetlent a közel egy órát emberhátrányban játszó Kézdivásárhelyi SE a vendég Șoimii Gura Humorului ellen a labdarúgó 3. Liga felsőházi rájátszásában.

Fájó vereség: két góllal vezetett, mégis kikapott a Sepsi OSK II.

Hiába a kétgólos előny, végül 3–2-es vereséget szenvedett a Sepsi OSK II. a labdarúgó 3. Liga felsőházi rájátszásában. Nagy Sándor legénysége a második félidőben elkövetett védelmi hibák miatt maradt alul a Cetatea Suceavával szemben.

Kétszer is felállt, pontot mentett az SZFC

Kétszer is hátrányba került, de így is pontot szerzett pénteken délután a Székelyudvarhelyi FC a Bucovina Rădăuți ellen a labdarúgó 3. Liga alsóházi rájátszásában. A döntetlen egyik félnek sem igazán kedvez.

Harmadszorra sem tudták legyőzni a gyergyóiak a sereghajtót

Nem megy a gyergyóiaknak a sereghajtó Bákói FC II. ellen, amelyet a papírforma szerint elvárás lett volna legyőzni, de ahogy a két korábbi mérkőzésen, ezúttal sem sikerült.

Kihasználta emberelőnyét a Kézdi SE, a bajnokesélyestől kapott ki a Sepsi OSK II.

Hátrányból fordítva, idegenben diadalmaskodott a Kézdivásárhelyi SE a harmadosztályos labdarúgó-bajnokságban, első győzelmét aratva a felsőházi rájátszásban, míg a Sepsi OSK II. a bajnokesélyes otthonában kapitulált.

Kétszer is egyenlítenie kellett, megszakadt a Gyergyói VSK győzelmi sorozata

Öt nyertes mérkőzés után döntetlent játszott idegenben a Gyergyói VSK, így megszakadt a győzelmi sorozata a labdarúgó 3. Liga alsóházi rájátszásában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!