Emil Deteșan, a Marosvásárhelyi SE edzője szerint a tizenhatos előteréig nagyon jól építkeztek, ahol azonban nem kezelték megfelelően a helyzeteket, a különbség pedig jóval nagyobb is lehetett volna.
„Az ellenfél a védekezésre és a biztonságra összpontosított, így a végén bekapott gól bosszantó volt, amelyet sok szerencsével, szinte a semmiből szereztek.
– mutatott rá Emil Deteșan.
Megjegyezte, mivel hosszú ideje hiányzik a magasabb szintű labdarúgás Marosvásárhelyen, a 3. Ligába való feljutásuk lenne az első lépés, amivel megnyílik előttük a kapu a minőségi futball felé.
Rokaly Attila, a Gyergyószentmiklósi VSK csapatvezetője: „Az ellenfelük erőnlétileg jobb volt nálunk, ezt elismerem, és az is látszott rajtuk, hogy összeszokottabb társaság, többet tudnak együtt edzeni, mint a mi keretünk. Nekünk több helységből vannak játékkosaink, és kevésszer van lehetőség közösen edzéseket tartani. Sokkal több helyzetük volt, mint nekünk, ez is igaz, de a legtöbbet kihagyták. Ha azok bemennek, szavunk sem lehetne, el kellene ismerjük, hogy megérdemelték a győzelmet ilyen különbséggel is”.
Kiemelte, a négy gólból, amit kaptak, kettő véleményes helyzetből született, az egyik les volt, a másikat egy szabálytalanság előzte meg, amit a játékvezető nem adott meg.
Ez a meccs már így alakult, készülünk a visszavágóra. Nem adjuk fel, reméljük, tudunk három gólt lőni hazai pályán” – összegzett Rokaly Attila.
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!