A 2024–2025-ös idényben 36 csapattal indult a női U17-es országos labdarúgó-bajnokság, amelynek alapszakaszát és középszakaszát követően már csak hat együttes maradt versenyben. Az FK Csíkszereda a csoportját megnyerve, majd a Bákói FC elleni 10–2-es sikerrel jutott a legjobb hat közé.
Csoportgyőztesként jutott tovább a Temesvári Poli is, méghozzá hibátlan mérleggel: 12 győzelem, 79–7-es gólkülönbség. A bánságiak a besztercei Gloria elleni 2–1-es osztályozón biztosították helyüket a végjátékban.
Az U17-es korosztály országos döntőjének hat résztvevője: Konstancai Farul, Bukaresti Rapid, Kolozsvári U, Concordia Chiajna, Temesvári Poli és FK Csíkszereda.
A sorsolás értelmében a Rapid és a Farul erőnyerőként már az elődöntőbe kerültek, a másik négy együttes pénteken játssza a negyeddöntőt: Kolozsvár–Chiajna és FK Csíkszereda–Temesvári Poli.
Az összecsapás különösen pikáns, hiszen tavaly épp ez a két csapat vívta a döntőt, ahol a csíki lányok 2–1-re diadalmaskodtak. Akkor Szőke Eszter és Fülöp Boglárka talált be, a csapatot pedig már akkor is Berkeczi Emőke irányította – és irányítja most is.
A fiatal vezetőedző bizakodva nyilatkozott a Székely Sportnak az indulás előtt:
„Voltak hullámvölgyeink az idény során, de a nehéz meccseken megmutattuk, hogy csapatként tudunk dolgozni. A legutóbbi mérkőzésen láttam azt az összetartást és mentalitást, amire most is szükség lesz.”
Berkeczi hangsúlyozta, hogy teljes kerettel vághatnak neki a végjátéknak: „Velünk lesznek azok is, akik a felnőttcsapattal készültek, ez plusz önbizalmat ad a többieknek is.”
Az ellenfélről is részletes képet kaptak:
– árulta el a Hargita megyeiek trénere.
A mérkőzéseket a kolozsvári Iuliu Hațieganu sportközpont műfüves pályáin rendezik, ami a csíkiaknak inkább előny lehet.
„Egész évben műfüvön játszottunk, csak két bajnokink volt füvön, így ez a borítás kedvezhet nekünk” – mutatott rá Berkeczi.
A cél egyértelmű: megismételni a tavalyi bravúrt, és újra döntőt játszani. Az első lépést pénteken, a Temesvári Poli ellen kell megtenni.
Az FK Csíkszereda ifjúsági lánycsapatának összetétele a kolozsvári tornára: Rusu Kriszta, Andrea Cristina Sandu, Trinfuj Boglárka, Cseke Melánia, Tănase Dorina, Lőrinc Kitti, Erős Teodóra, Csíki Zsófia, Kósa Réka, Juhász Anett, Tóth Kincső, Lénárt Nikolett, Nombot Annabelle Natsi, Pintea-Scurtu Denisa Annamária, Benedek Kincső, Pál Vanda, Fülöp Boglárka és Kádár Noémi. Stáb: Berkeczi Emőke (vezetőedző), Gohér Gergő (másodedző).
Kilenc évvel ezelőtt a Sepsi OSK újoncként mutatkozott be a román labdarúgó élvonalban. Azóta nemcsak a háromszéki klub írt sikertörténetet, hanem a bajnokság mezőnye is jelentősen átalakult – megnéztük, mi minden változott 2017 óta.
Folytatódnak a labdarúgó-világbajnokság negyeddöntői. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Olteán Péter, Gyimesbükk magyar polgármestere osztotta meg várakozásait a péntek esti Spanyolország–Belgium rangadó előtt.
Fagypont alá esett a hőmérséklet péntekre virradóan az Omu-csúcson, ahol csütörtökön fehérbe is borult a táj. Pedig még napokkal ezelőtt az elviselhetetlen kánikulára panaszkodtunk...
A Jóisten, családja és a sport adott erőt Kelemen-Nemes Kinga neurológus rezidensnek, akinek nemrég daganatos megbetegedéssel kellett szembenéznie. A marosvásárhelyi orvos most segíteni szeretne a rákos betegeken és családtagjaikon.
Tovább csökken a turisták száma a Szent Anna‑tónál – közölte a Pro Szent Anna Egyesület. A természetvédelmi terület üzemeltetői szerint a visszaesés hátterében elsősorban gazdasági okok állnak. A Szent Anna-tó európai szinten is egyedülálló látványosság.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!