Az elsőről egy héttel ezelőtt számoltunk be: a másodosztályos Vajdahunyadi Corvinul ott van a labdarúgó Román Kupa legjobb négy csapata között. A 2. Liga felsőházi rájátszásában szereplő gárdának nincs feljutási joga a Szuperligába, viszont amennyiben megnyeri a kupakiírást, az számára nemzetközi porondon való szereplést ér. Mert ott rendben van a licence.
Ugyancsak a Román Kupa hozhatja a következő, igencsak furcsa helyzetet. Éspedig, abban az esetben, ha az FC Voluntari – aki szintén bejutott az elődöntőbe – lesz a kiírás győztese. Az Ilfov megyei klub nem rendelkezik UEFA-licenccel, így nem játszhat az Európa Liga előselejtezőjébe. Ebben az esetben egy, a Szuperligában szereplő együttese részesülne ezzel a joggal, hogy induljon a Bajnokok Ligája után a második számú kupakiírásban.
És itt jön a bökkenő, mert ez nem nem a bajnokság második helyezettje ölébe esne.
Az aranyérmes a Bajnokok Ligája előselejtezőkörébe jut, a szezon végén második helyezett gárda pedig a Konferencia Liga második körében indul – mert ilyen a versenykiírás.
Amennyiben az FC Voluntari megnyeri a Román Kupát, akkor a Szuperliga harmadik pozíciójában záró együttes veszi át a kupagyőztes helyét, azaz, ő mehet az Európa Liga előselejtezőjébe. Ezt a Román Labdarúgó-szövetség is megerősítette
Paradoxon, de ha a Voluntari kupagyőztes lesz, akkor a felsőházi rájátszás végén a harmadik hely a Szuperligában fontosabb és értékesebb lesz, mint a második pozíció...
Az FC Voluntari a Román Kupa elődöntőjében a Vajdahunyadi Corvinul ellen játszik majd, amely tehát bár a 2. Ligában szerepel és nem jogosult a feljutásra, az európai kupákban játszhat. A másik kupa elődöntője a Galaci Oțelul–Kolozsvári U párharc lesz.
Ha tehát a Corvinul, az Oțelul vagy az U valamelyike emeli magasba a trófeát, akkor az Európa Liga előselejtezőjébe jut.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!