A fővárosi Ghencea Stadionban zajló mérkőzést a 72. percben kellett félbeszakítani, miután a Steaua ultrái magyarellenes rigmusokat skandáltak. A csapatok azonban nem vonultak le a pályáról, a játékvezető kivárt, és miután a drukkerek kiviselték magukat, két perc kényszerszünet után folytatódott a játék.
A félbeszakítás pillanatában az FK Csíkszereda 3–0-ra vezetett, és semmi nem veszélyeztette a magabiztos győzelmét. A végéig a vendégek még egyszer betaláltak, így Bukarestben kiütéssel szerezték meg első pontjaikat az új idényben.
Két nap alatt ez már a második eset, amikor egy székelyföldi együttes találkozóját félbe kellett szakítani magyarellenesség miatt, hétfőn a Kolozsvári U szurkolói is kiviselték magukat a lelátón a Sepsi OSK ellen a Szuperligában.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!