Frissítés
Elhalasztják az FK–Pandurii mérkőzést
Az eredetileg október 31-re kiírt FK Csíkszereda–Pandurii Tg. Jiu mérkőzést későbbi időpontban rendezik meg, mivel egy játékos pozitív koronavírustesztje miatt a teljes zsilvásárhelyi csapat karanténba került.
A csíkszeredaiak szerdán Bara Levente bombagóljával 1–0-ra győztek a Gloria Buzău elleni, a hetedik fordulóból elhalasztott bajnokin, és feljöttek a 11. helyre.
Az FK vezetőedzője értékelőjében elmondta, kemény munkával és több odafigyeléssel jó eredményt lehet elérni. A sepsiszentgyörgyi tréner szerint a Metaloglobus Bukarest ellen jobban futballozott az FK, akkor vereséget szenvedtek, míg Buzăuban három pontot ért a „nem túl fényes játék”. Suciu elismerte,
szerencse is kellett a sikerhez, úgy véli, a játékvezetők eddig többnyire csapata kárára tévedtek, míg a legutóbbi mérkőzésen a bírói hibák nekik kedveztek.
„Ez viszont a játék része, nem von le semmit a fiúk érdemeiből. Nehéz meccset nyertünk meg, aminek nagyon örülök” – nyilatkozta a tréner.
Az FK Csíkszereda a 10. fordulóban, szombaton 11 órától a 2. Liga utolsó helyezettjét, a Pandurii Târgu Jiu együttesét fogadja. Suciu reméli, csapata összekapcsolhat két győzelmet, bár kiemelte, hogy hiba lenne félvállról venni a zsilvásárhelyieket.
A Konstancai Farul nagyon nehezen nyert ellenük szerdán, de reméljük, sikerül itthon tartanunk a három pontot” – mondta Valentin Suciu.
A Gloria Buzău pályáján negyedik sárga lapját begyűjtő, győztes gólt szerző Bara biztosan nem játszhat ezen a meccsen.
Eder González és Takács Rareș pályára lépése is kérdéses, Botorok János sem épült még fel teljesen, de az edző szerint vannak játékosok, akikkel pótolhatják a hiányzókat.
Az FK Csíkszereda–Pandurii Târgu Jiu mérkőzést ezúttal is élőben közvetíti az Erdélyi Magyar Televízió, a találkozó a székely labdarúgóklub közösségi oldalán is követhető lesz.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!