Az 55 éves vezetőedzőnek 2021 májusában volt legutóbb szerződése, akkor az FC Astra Giurgiu kispadján ült. Korábban, 2017 novembere és 2019 májusa között irányította a Sepsi OSK-t is, a háromszéki alakulat az ő edzősködése alatt 58 mérkőzésen 19 győzelmet, 16 döntetlent és 23 vereséget ért el.
Emellett az Universitatea Craiovánál, az Aris Liamassolnál, a Nea Salamisnál, a Bukaresti Dinamónál, a Hermannstadtnál és az Astránál volt tréner. Segédedzőként dolgozott a román válogatottnál, az FCSB-nél, az Universitatea Craiovánál és az Al Ittihadnál.
Új csapatánál egyéves szerződést írt alá, hosszabbítási lehetőséggel.
A Kolozsvári U az idei szezonban 6 forduló után mindössze két pontot gyűjtött össze a Szuperligában, az elmúlt négy bajnokijukat egyaránt elveszítették. legutóbb épp a Sepsi OSK ellen maradtak alul saját szurkolóik előtt.
Egy pontra volt szüksége a Sepsi OSK-nak, hogy elérje célkitűzését a másodosztályban. A Chindia Târgoviște ellen megszerezte az előnyt, de a végjátékban akadt izgulnivaló.
Ahogy várható volt, az FC Botoșani elleni győzelem után jelentette be távozását Ilyés Róbert, az FK Csíkszereda vezetőedzője. A szakember elmondta, mentálisan és fizikailag is kimerült, ezért pihenőre vágyik a történelmi idényt követően.
Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.
Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.
,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!